Történetesen harmadik éve taposom Budapest aszfaltját bakancslistám pedig egy kazal tétellel bővült, amit szégyenszemre mind a mai napig nem törlesztettem magamnak, például, hogy végre kiegyen a fene megnézni, hogy milyen is egy igazi anime con! Aztán idén megembereltem magam és a hétvégén elzarándokoltam barátaimmal a 2014-es őszi Mondocon-ra, hogy szemrevételezzem a magyar otakuk pszeudo-Ozoráját.
Szombat délben az Örsről indultunk “madaras teszkó” busszal a Hungexpo csarnokaihoz. Már a megállóban láttam, hogy nem akármilyen élményben lesz részem, össze is futottam egy Shingeki no kyoujin karaktereknek öltözött kis csoportosulással és megdicsőülve láttam, hogy jelmezük nagyon szépen kidolgozott – annak ellenére, hogy maguk a rajongók “húsosabbnak” hatottak, mint az anime szereplői. Az első gebasz a jegyátvételnél történt, mivel elkeveredett a visszaigazoló e-mail, így csak az ismerősünk neve adhatott némi támpontot, de öt perc után mégis megoldódott a helyzet.
Beszabadultunk hát végre a conra! – micsoda öltözékek, micsoda alakok, és ott egy cuki kis Inuyasha jelmezbe bújt bánatos szemű, molett kislány, akit meg kell zabálni, ahogy ott magányosan lődörög – aztán rájön az ember a kicsit éteribb ugyanakkor szomorúbb összefüggésre (ahogy egyre másra jönnek és mennek a kelleténél kicsit kockábbra sikerült emberek), hogy valójában itt egy valaha underground kultúra szociálisan alulfejlett résztvevői áldoznak két napot a komfortzónán kívülre robbanásnak. Igen, furcsa ezt kimondani, de tapintható a levegőben a “másság”, a “X-menség”, ami különbözik az általános tinédzserkori lázadástól, egyszerűen egy egész, japán animációkon felnőtt generáció igyekszik kétségbeesetten kifejezni önmagát. A furcsa találkozások mégis nagyon meghatóak, mikor ugyanabból az animéből való alteregó karakterek teljesen idegen emberként fogadnak barátságot egymásnak – vajon a kis Inuyasha összefutott-e már a buszmegállóban látott Kagoméval?
A jelmezek észvesztőek, a legnagyobb meglepetés a jópofa Alien, amint a farkával csapdos és fényképezkedik mindenkivel, aztán ott a lány -nem tudom melyik animéből – a három méteres lőfegyverével, elrohan mellettünk egy nyúzott ember (ja, hogy ez meg az óriás a Shingeki no kyoujin-ból), aztán egy egyszál boxerben feszítő srác befáslizott kezekkel (tippem sincs melyik sorozatból – de a tüdőgyulladása garantált) kóvályog a közelben, ott meg a Kill la Kill teljes gárdája, Satsuki-sama is ott arrébb, illetőleg szinte a teljes Magi kompánia. Számomra szinte kicsit megbabonázó ez az egész, mikor odamegyünk a Kill la kill-es csoporthoz még én vagyok zavarban mert ez a Mako tényleg kiköpött hasonmás és a többiek jelmeze is eszméletlenül élethű. Az az érzésem, hogy ezek nem Katik és Józsik, hanem az igazi Ryuko és Satsuki . Mennyi időt és energiát ölhettek ezekbe a kézzel készített, egyedi jelmezekbe? Viki felvilágosít, hogy van aki egyik con-tól a másik con-ig dolgozik egy-egy kosztümön – micsoda kitartás!
A bazár csarnokban rengeteg a DVD, könyv, manga és az egyéb fan cuccok, mint a kulcstartók vagy fali képek – érdekes módon, nincs közöttük olyan, amit szívesen kiraknék otthon – végezetül egy chibi szamurájos pólót vettem relikvia gyanánt / itthon derült ki, hogy az XL-es verzió ebből a típusból a normál S-es méret így, hogy is fogalmazzak, már-már erotikusan passzentos, ám mínusz tíz kiló után talán hordhatom. A kaja nem meglepő módon tömeg gyártott szusi – egész korrekt áron, illetve niku dango (szirupos húsgolyó) krumplisalátával. Az utóbbi teljesen új élmény, a recept itthoni reprodukcióra vár.
Az egész napos csatangolás közben ittunk egy cseresznyevirágos teát, ami egész kellemes volt, leszámítva, hogy egy hungarocell tálkában szolgálták fel – ami végül is egy tömegrendezvényen elnézhető hiányosság. A konzol teremben Kinect táncversenyre tombolt a nép, illetve kihozták a legújabb PS4-ket is egy-egy játékkal, kipróbálásra – csak ámultam és bámultam a filmeket megszégyenítő grafikán.
Végül kezdett ellaposodni az egész napos bolyongás és mi idősebbek csak rezignáltan néztünk ki végül a fejünkből -nyugger perverz tatának tűntem – , mire végre elérkezett az esti színpados mulatság, amikor is győzteseket hirdettek a nap folyamán rendezett versenyek résztvevői közül. Nem, nem egy Oscar gálát vár az ember, de azért ettől mindenképp többet! A műsorvezetők vagy nem tudtak beszélni, vagy raccsoltak, vagy artikulátlanul csacsogtak a mikrofonba és persze, hogy minden szekció vezetője saját maga adta át a díjakat (novella verseny, vagy evőpálcika verseny, legjobb kosztüm stb.), így kvalitás helyett a kvantitás érvényesült, arról nem is beszélve, hogy bakik egyre növekvő lavinája temette lassan de biztosan maga alá a szervezőket – pl. éppen csak a rajzverseny első helyezettjének munkáját nem tudták kivetíteni a vászonra, vagy a poénkodás helyett az egyik műsorvezető a díjazott számára készített nyaklánc színét a vizeletéhez hasonlította. Én magam csak a szemöldökömet emelgettem és vártam a cicafülű apokalipszis kitörését mikor egy egész Budapestnyi otaku tépi szét a műsorvezetőket.
A legjobb poén: a japán énekesnő, Haruka koncertjének csúszása mellé még meg is kérték – az eredményhirdetés alatt – a közönséget, hogy közben azért tessék már kimenni a teremből, mert át kell rendezni azt és azok már indulhatnak is, akik csak azért ültek le, hogy a helyet foglalják a koncertre. WTF? “Bezzeg a Pecsában nem így volt” … hallom Viki örökzöld anekdotáját a sötétben miközben nyomakodunk kifele az ingerült kosztümösökkel a szemerkélő esőbe. Végül nem vártuk meg Harukát, mert addigra nekem is sok lett ahogy a szervezés az egyszeri con látogató “elégedettségéért” fáradozott.
A Pecsás hasonlat mindig előjön, a már senior otakunak számító lány a kezdetek óta jár a szubkultúra ezen fekete miséire, hogy egy AMV megtekintése közben hisztérikus sikoltozzon több száz hasonszőrű yaoi papnővel együtt – boldog idők, minden más volt – folytatódik a sokszor hallott történet: bensőségesebb, családiasabb, igaz zsúfoltabb is volt, de valahogy jobb, színvonalasabb….
Az anime valaha betört Magyarországra, az egész addigi underground szubkultúrát az A+ megszüntetésével és az Animax behozásával (hogy aztán módszeresen kivéreztessék, mint valami haszonállatot) jól feltolták a mainstream seggébe, hogy aztán ugyanezzel az elánnal vissza le is süllyedjen. Pár generáció pénzét sikerült kiszivattyúzni a zsebükből (mivégre?) most pedig jobb időkre vár a szcéna. Az animék és a mangák világa ilyen kicsit gnosztikus tudomány, és ez a tudás csak a miénk, az otakuké, a kicsit kockábbra sikerült kívülállóké, akik szeretnek is és mernek is máshogy gondolkodni, szabadabban, kevésbé konvencionálisan, mondhatnám azt is, hogy liberálisabban… valahol ez a con erről is szólt számomra.
A buszmegállóban azért az este méltó zárásaként még fiatal otakuk egy csoportja feltette az abban a pillanatban feltehető legfontosabb kérdést is:
Ti emlékeztek, hogy mi kellett ahhoz, hogy valaki megmaradhasson a Songoku felhőjén?
0 hozzászólás
Az a vicces vagy inkább szomorú, hogy mindenki így látja aki volt már Mondoconon. Az emberek jó fejek, a cosplayerek kreatívok, a szervezők pedig a régiek.
És még azon röhögtem a legjobban, amikor megláttam képeken, hogy ősszel már sokkal nagyobb helyet kapott a vásár ezzel együtt több vásárolható marhaság volt kint. Persze miután megfogadom, hogy nem megyek mert már tele a hócipőm, hogy minden évben ugyanaz, akkor hoznak egy ilyen újítást, ami önmagában nem menti meg a cont, de pozitívabb irányba mozdítja.
Szóval tetszett a beszámoló. 🙂 Kár, és egyben örömteli hogy egyre több fan látja azt, hogy ez a con nem megfelelő az igényeknek.
Nekem abszolúte az első con-om volt és mint “vendég” illetve , mint aki olyan szakmai területről érkezik, ahol rendezvényszervezéssel is foglalkozunk hébe-hóba történetesen magasabb igényeim voltak, mivel hogy ugye én vagyok az ügyfél szerepben, nem a szervezők, vagy a tulajdonos fizet nekem, hogy menjek el, hanem én pengetem le a belépő árát, hogy aztán még jól be is vásároljak a bazárban. 🙂 Tehát ebből a szempontból is érdemes vizsgálni a témát, miszerint az anime con látogatóinak igény kielégítése mennyire fontos értékszemléleti szempont.
A nagy kéken kaptak rengeteg hideget szerencsétlenek már így is, mert hogy vasárnap állítólag kisebb botrányt keltett a gamer szekció okozta csúszás. A kommentek között újra és újra előhozakodtak vele a hozzászólók, hogy a gamerek helye a PlayIt-en van és nem itt, a többiek meg jól lehurrogták őket, hogy végül is aki szereti az animéket az szeretheti a játékokat is. Erre mondjuk pult alatt csak annyit jegyeznék meg finoman, hogy szeretem a filmeket, meg a jó könyveket, mégse ülök be a moziba olvasni. 🙂
Magam részéről, ha valamivel, hát ezzel a “Bezzeg a PeCsa” szöveggel abszolút nem értek egyet. Igaz, hogy a mostani conoknak is vannak hibái, na de ha valaminek valóban roppant amatőr, és rém idegesítő hibái voltak, akkor azok pont a régi PeCsás animeconok. Biztonsági trollok szívózása (elveszem/kidobom az üdítődet, kardodat), bejutni, kijutni kész kihívás volt, tömegnyomor az egyetlen ki-be járatnál, programok össze-vissza szervezése, technikai parák hada, és akkor még nem is beszéltünk az ott lévő narutardok, bleachtardok, yaoifangirlök produkcióiról, és a tetemes bad cosplayről.
Mint az előző kommentben említettem is, nekem ez volt az első conom, így nincs összehasonlítási alapom (az majd tavaszra lesz), a PeCsá-s időszakról pedig nem sokat tudok, de pl. nekem itt is tömegnyomor volt a bazár soron (fél órát vártam, hogy egyáltalán a portékát lássam, amire jó hogy nem írják ki az árát), az igazi csimborasszó pedig a fiatalok “tülekedési” szokásainak barbár mivolta. Ha a tömegnek van némi “érzéke”, akkor a sok ember ellenére is lehet közöttük haladni, itt jóformán bárhová álltam valaki szinte nekem jött vagy fellökött és mi az, hogy bocsánat. 🙂 Mondjuk ez a magyar fiatalokban abszolút unszimpatikus, pláne hogy olyan környezetben viselkednek ennyire parasztul amelyben kvázi mindenki mindenkinek a kistestvére, hisz ugyanazokon a filmeken szocializálódtunk – na jó ez nem is biztos ezek után, elvégre is Eszeveszett Valsh vagy Alucard, esetleg Spike jelmezeket nem is láttam (zsenge korosztály, nah). Ha ez tágas volt a PeCsához képest, akkor el sem tudom képzelni az ottani nyomorgást 🙁
A biztonságiak egyébként itt is (gondolom bennfentes security cég) szellemes megjegyzéseket tettek a cosplayerekre, ami ugyancsak bunkó, timpák dolog, az ő dolguk a beléptetés és a kiléptetés, nem az előzsűrizés.
Azzal is tisztában vagyok, hogy nagyon nehéz megszervezni egy ekkora rendezvényt, a Hungexpo pedig nem egy olcsó mulatság, minden szinkronban tartani a magyar általános mentalitás mellett pedig szinte alig lehet, ez tény. Én viszont remélem, hogy minél több gond merül fel, annál inkább tudnak ezekből a hibákból tanulni a szervezők, hogy újra ne kövessék el őket.
Az ilyenek se kellemesek, hogy tülekedés van a bazársoron, meg hogy udvariatlan megjegyzéseket tesznek. Viszont ez a régi conok dolgaihoz képest, igazából semmiség. =) Az amikor a biztonsági troll belenyúl a táskádba, majd a szemed láttára a kukába vágja az üdítődet, meg a szendvicseidet, és ha megpróbálod kiszedni, még jól ki is röhög, na az tirpákság volt. És ha azt mondom, hogy ebben amúgy semmi rendszer nem volt, hanem abszolút szúrópróba szerűen, rendszerint pofára ment, hogy kinek nézték át a cuccait, illetve hogy kitől, mit vettek el?
Ugyanez a cosplay kellékeknél… Volt akitől a fakardot elvették, mástól viszont az airsoft fegyvert se, amiből még az ütőszeg se volt kiszedve. Ja és persze nem egyszer volt olyan, amikor ugyan el nem kobozták a cuccot, helyette viszont sikerült nekik, alaposan szétbarmolni.
Máig emlékszem arra a storyra, amikor egy gyerek, Alucardnak akart beöltözni, amihez megcsinálta a karakter híres 454 Casull pisztolyát. Fogott egy szürke játékpisztolyt, megtoldotta némi kartonnal és szikszalaggal, fekete tollal szépen ráírt minden fontosat, kontúrokat megrajzolta, és a többi. Ráment egy teljes délutánja, de kész volt minden a conra. Amivel viszont nem számolt, hogy a biztonsági troll addig fogja feszegetni, amíg az szét nem jön. Úgy hogy miután a fickó meggyőződött róla, hogy “Öööö… ez tényleg műanyag!” visszakapta, két darabban.
A sorban állást pedig úgy képzeld el, hogy nem volt ritka, hogy egy, akár másfél óra is volt, mire bejutottál. Viszont ha egyszer bent voltál, akkor olyan 2-ig esélyed sem volt kijutni onnét, mert akkora volt a tömeg. Vissza is fordítottak, ha mégis megpróbáltad. Képzelheted, milyen fasza lehetett ez nyáron, amikor a fülledt meleg, és a tömeg testszaga, egyszerre próbáltak kiütni.
Ja és a legjobb az volt az egészben, ahogy ezekhez a szervezők viszonyultak. Mikor 8-10 ember írta le, kisebb-nagyobb eltérésekkel, de nagyjából ugyanazt, és erre nekik csak egy ilyen kampószövegre futotta, hogy “A cont köztudottan mindenki, a saját felelősségére látogatja.”
“A cont köztudottan mindenki, a saját felelősségére látogatja.” azért el kell ismerni nem nagyon tudnánk megnevezni olyan rendezvényt, ahol nem a saját felelősségünkre jelenünk meg 🙂 Ha ez a biztonsági őrös parasztkodás évről-évre előfordul, akkor hogy a rákba nem tanultak ebből már a szervezők, lehet hogy plusz energia, de egy 15 perces briefinget igazán lehet nekik tartani az esemény előtt arról, hogy a hungarocell, 20 dekás pisztolyt nem kell széttörni, vigyázó szemeteket inkább a Csillagkapus vagy Tactical Opsos, kurvára de igazinak tűnő fegyverekre vessétek!? Ahhh, akkor ez most még nyereménynyaralás, mi? 🙂
(Kicsit késői hozzászólás, de remélem, elnézed nekem.)
A Pecsás con-emlékeim már elég halványak, azt viszont határozottan állítom, hogy a Hungexpó-korszak alatt is érezhető a minőségromlás (a programok terén legalábbis mindenképpen), és ehhez jön még hozzá, hogy idén már csak kétnapos jegyet lehet venni (ráadásul a második nap programjainak túlnyomó többsége nem az animéseket, hanem a gamereket célozta meg).
Bármikor szívesen fogadom a hozzászólásokat, ne hülyéskedj 🙂
Igen, a véleményedhez hasonlókat sokat olvastam az esemény után, mikor megpróbáltam felvenni a fonalat a témában. Gondolom szervezési oldalról is meg vannak az okok, de több zsörtölődő véleményét olvasok, mint olyat, hogy “hú, idén ezt most kurvajól összehozták”…
Igen, én is már csak a társaság miatt járok, azért, mert ilyenkor találkozom a ország más részein élő animés barátokkal, ismerősökkel.