Lassan tíz éve nézek már animéket, el is kezdtem összeállítani az eddig végigrágott művek listáját a My Anime List oldalán – igen szinte lehetetlen vállalkozásnak tűnik. Ismerőseim mind a mai napig megkérdezik tőlem, hogy mégis mit szeretek ezekben a kínai rajzfilmekben? Ebből is látszik, hogy elég messziről kell indulnom hozzá, hogy megérkezzem addig a pontig, míg végre tényleg elmondhatom, hogy miért is szeretem annyira a japán animációt, mint műfajt; jellemzően addigra már nem kíváncsi a kérdező rá – túl sokat kell előzőleg letisztázni ahhoz, hogy számára is érhető legyen a képlet. Egyáltalán nem értik például, hogy egy animáció hogyan szólhatna felnőtteknek, mikor a rajzfilmnek (Disney és a többiek) célcsoportja a gyerekek – bár ha jobban belegondolnának, azért elég sok élőszereplős film is van, ami gyereknek készül, így a forma és tartalom nincs állandóan összekapcsolódva és keveredhet is.
Az animék horizontális megjelenése
A többségi társadalom részéről továbbra is a “kínai rajzfilm” sztereotípián túl él bennük némi fogalmi körvonal és a Magyarország számára a kereskedelmi tévék által importált Dragon Ball és Sailor Moon jelentik az animét (semmi más) és hát azok bugyuták is, meg veszélyes értékeket hordoznak, torzítják a valóságot, pedig bizony mondom néktek a 80-as évek generációja már kiskorától falta a japán animációt, csak épp nem tudott róla. Ki hitte volna, hogy a Múmin, vagy a Nils Holgersson csodálatos utazásai a vadludakkal, esetleg Maja a méhecske mind-mind japán produkciók voltak, vagy ki feltételezte volna Csip-csup csodákról , hogy a keresztségben valójában a “Szupún obaszan” nevet viseli? Bővebben a magyar anime szubkultúráról itt: A magyar anime közösség öröksége
Az értékek és a szemléletformálás
Az anime, mint műfaj itthon (és máshol is a világban) megkapta a lesajnálást miszerint nem közvetít értéket és torzítja a nézők valóságról alkotott képét. Nos ez még akár igaz is lehetne, viszont nem az, sőt. Pl. engem az irdatlan mennyiségű befalt anime örök szkeptikussá tett a társadalom vagy az egyén megítélésével kapcsolatosan. Ott van mindjárt példának a Death Note, amely egy remek agyzsibbasztó misztikus-thriller sorozat, ahol nem lehet elválasztani a jót és a gonoszt, mert ilyen formán nem léteznek oldalak, csak személyek egyéni motivációkkal és emberi gyarlóságukból fakadó tragédiákkal. Egyébiránt a komolyabb animék jelentős része pont, hogy felhívja a figyelmet a civilizáció és a társadalom sötét oldalára pl. Ghost in the shell poszt-apokaliptikus világában a városállamok és a technológia egyeduralmára az emberi gépek felett, vagy A vadon hercegnőjében a természet pusztítására. Sőt, megkockáztatom, hogy pl. a Ghibli stúdió gyermekeknek szánt animék zöme a szórakoztatáson túl sokat tesz a célcsoport neveléséért is. Tehát röviden elmondhatjuk, hogy a komolyabb művek zömének része egyfajta a keleti kultúrában gyökeredző értékszemlélet, mely új és más megvilágításba helyezi a számunkra egyértelmű, természetesnek vett világot, ösztönzi a fogalmak újradefiniálását, biztat a nézőpontváltására és ezáltal a megértésre is.
Amiért még érdemes megismerni a műfajt, mert rengeteg olyan anime is készül(t), mely felkínálja a lehetőséget, hogy mélyebben elgondolkodjunk az általuk vázolt történeteken. Nem csak kivillanó mellű lányok és dagadó izmú, sugárt lövő hősök alkotják az animék karaktereit, hanem egyszerű, hétköznapi emberek is.
Személyes tranzakció
Ajánlott kedvencem pl. a Tokiói keresztapák, melyet karácsony környékén midig újranézek, vagy éppen a Másodpercenként 5 cm illetve újabban a Szavak kertje és Farkasgyermekek, melyek valamelyest közelebb állnak a hétköznapi realitáshoz és azon belül találnak újrakeretezhető történeteket.
Az animék az én esetemben teljesen megváltoztatták azt, ahogy a világhoz vagy az emberekhez viszonyulok és pl. nem igazán vannak már egy-egy téma kapcsán kirohanásaim és világra szóló kinyilatkoztatásaim, mert a sok-sok történet megtanított rá, hogy az én igazságom nem egyetemes igazság, hisz a másik nézőpontjából az ő igazsága a magasabb rendű, ámde igazság ilyen formán nem is létezik.
Én magam elfogadtam, hogy a tudásom sosem lehet egész, mindig töredékes, nem láthatom egy adott ember múltjának minden aspektusát ugyanakkor tettei sem feltétlen a szándékát fejezik ki, hanem valami az mögötti, komplexebb motiváció is hajthatja. Egyszóval az animék megtanítottak rá, hogy szkeptikusnak és nyitottnak kell lenni a világ dolgaira és kijelentések helyett lehet fontosabb feltenni újabb és újabb kérdéseket, néha pedig érezni és nem megérteni kell a válaszokat…