Minden december végén sorra születnek az összefoglaló írások különböző témák köré csoportosulva, jómagam is készülök párral, ám szembesültem vele, hogy bizony a passziómnak számító anime nézés terén nem szoktam összegzésekbe bocsátkozni, ám ezúttal mégis megteszem.
Ha egy szóval kellene jellemezni az egész anime évet, akkor a “mértékletesség” (urambocsá: középszerűség) szó jut róla először eszembe, hisz volt egy-két húzónév az iparban, de közel sem akkorák és olyan népszerűek, mint pl. 2013-as Attack on Titan. Az idei túlnyomórészt a folytatások éve volt, illetve pár igen népszerű, de régebben futott projektet vettek elő a stúdiók. Találkoztunk ugyan pár nagyon érdekes, új koncepcióval, de ezek nagyobb része is már manga formájában előzőleg bizonyított történet volt. A felsorolás kapcsán meg kell említeni, hogy teljes mértékben szubjektív így csak az általam is látott animéket veszi sorra.
2014 csalódásai:
1. Aldnoah.Zero – egyértelműen a 2014-es bukása az egyediség, de még az animáció minőségének tekintetében, oly annyira, hogy egy résznél tovább nem is bírtam, ami csodaszámba megy nálam, azért ettől kitartóbb vagyok. De, hogy mennyire ki tudott borítani a sokak által imádott CGI vursli az abból is kiderül, hogy lehúzó poszt is születette vele kapcsolatban (pedig ilyet tényleg nem szoktam): Aldnoah Zero: Hogyan írjunk történetet és hasznosítsunk újra kliséket?
2. Black Bullet – Rentaro a tini gyilkos és a kisiskolás fighter partnere Enju harcol a közeli jövő Tokyójában a Gastrea vírus nyomán mutáns szörnyetegekké alakuló lakossága ellen. Sajnos semmiféle súlya nincs a történetnek, arról nem is beszélve hogy ugyanazokra a panelekre épül, mint minden mester+familiáris alapú sztori: Pl. Soul Eater (ez legalább nem vette komolyan magát), Shikabane Hime (legalább a mesterré válás megpengetett pár morális húrt az emberben), Fate / Zero és Stay Night (neki minden meg van bocsájtba mert klasszikus), biztos lehetne még vég nélkül folytatni a sort. A lényeg, hogy az első harmad a partnerek bemutatására fókuszál, míg a második harmad a többi ügynökpár és az ügynökség bemutatására, majd az utolsó egy harmad egy grandiózus akcióra valami gigaBoss ellen. Kiszámítható, tét nélküli.
3. Gokukoku no Brynhildr – Sok hype volt körülötte, mivel az Elfen Liedet is író Lynn Okamoto műve. Az ismeretlenből jövő jányok tragikus sorsú kísérleti alanyok, akik különböző szuper erőkkel rendelkeznek és megszökve egy laborból egy mit sem sejtő balek tini fiú köré csoportosulnak. Van benne vér és halál dögivel, ahogy a labor erősebbnél erősebb boszorkákat küld a megszököttek felkutatására. Azoknak talán még tetszhet is, akiknél kimaradt az Elfen Lied és új generációs anime falók, szerintem meg egy alsó középkategóriás rókabőr lett belőle, mely saját magát sem veszi komolyan. Kár volt megnézni.
2014 folytatásai:
1. Gin no Saji – a második évadnál nem tapasztalható minőségbéli romlás, akinek tetszett az első szezon, ezt is örömmel nézhette végig. A mezőgazdasági középiskolába kerülő Yugo Hachiken csetlései-botlásaiban akár magunkra is ismerhetünk, főleg én, aki pont hasonló élettörténettel rendelkezem, hisz magam is mezőgazdasági előélet nélkül iratkoztam anno állategészségügyi szakközépbe. A szociális hálót Hachiken iskolatársai biztosítják, akik magánéletéről is egyre többet tudunk meg a történet előrehaladtával, a globális cukiságfaktorért pedig most is az állatok felelnek. Kevés újdonságfaktorral rendelkezik az első évadhoz viszonyítva, egyben érdemes a két szezont kezelni. Könnyed, humoros.
2. Mushishi Zoku Shou – személyes kedvencem volt a 2005-ös Mushishi, mert nagyon egyedi hangulattal és különleges történetekkel operált, a köré szőtt egyedi hanghatásokról már nem is beszélve. Kicsit indie stílusú, a természet és az emberek között közvetítő, láthatatlan, mitologikus lények lakta világának mindennapjaiba kalauzolta el a nézőt. Hol kedves, hol nyomasztó, helyenként egyenesen rémisztő sztorikkal operált. Imádtam, ezért is érthető az elfogultságom vele kapcsolatban, tűkön ülve vártam a majd tíz évvel későbbi folytatást, ám ennek ellenére is ki kell emelnem, hogy csupán egy folytatásról beszélünk, mely próbálja lemásolni az első szezont – teszem hozzá sikerrel – de túl sok újdonságot nem érdemes tőle várni. Született mellé viszont egy special, a Hihamu Kage, amely a Napot eltakaró árnyékmushiról szól és sokkal hátborzongatóbb, ugyanakkor kerekebb történetről is van szó, mint a sorozatban.
3. Fate/stay night: Unlimited Bladeworks – az eredeti Fate/stay night feldolgozása (értesülések szerint elkanyarodó történetszállal), amely ilyen formájában nyugodtan tekinthető folytatásnak. A Fate/Zero megnézésével kezdte nálam pályafutását a mű és igencsak bejön a mester+szolga koncepció, illetve a harcrendszer és a kasztrendszer is, szerintem történetileg egy jól felépített, érdekes platform egyben pedig persze panelgyár is. A Grálért folyó háború ismét kitör és a Zero-ban megismert szereplők gyermekei, fiatal rokonai immáron tinédzserként keverednek bele harcokba. Visszatérő elem még a Saber osztályú szolga szerepében Artúria, az akaratos Rin Toshaka és még jó pár egyéb karakter is – egyébként kb. félidőnél tart az ősszel rajtolt sorozat, melyet egy a Rin-re és szolgájára Arcer-re fókuszáló film vezetett fel.
2014 újdonságai:
1. Sidonia no Kishi: elég bátor próbálkozás egy teljes egészében CGI-vel animált sorozatot kihozni, hisz nagyon nehéz lemodellezni az élethű mozgást, illetve nehezebb is elcsalni a frame-ket, mint pl. egy ugyancsak akció alapú, 2D sorozatban. Egyet le kell szögezni: a szereplők mimikái nagyon butácskára sikeredtek, ha viszont ezen a tényen túl tudunk lendülni, akkor egy erős közepes sci-fi-t kapunk itt-ott gore elemekkel, sok harccal és csipetnyi misztériummal fűszerezve. A történet középpontjában az utolsó túlélőket szállító telepes hajó (inkább űrállomás) a Sidonia áll, mely letelepedésre alkalmas bolygót keres egy idegen fajjal való, hosszas, elhúzódó háború után. A roncshalmaz mélyéről kerül elő Tanikaze, akit addig a nagyapja nevelt és képzett ki védelmező (jó nagy mecha) pilótává. Színre lépése után nem sokkal ismét megjelenik hosszú évek óta nem látott ellenség és megkezdődik a túlélésért folyó harc, melyben Tanikaze képességeinek döntő szerep jut. Komolyabb kategória, minden gyermekbetegsége ellenére.
2. Tokyo Ghoul – az emberevést legitimáló sorozat kellően betegre sikeredett, hisz a történet szerint vannak olyan lények (ghoul-ok), akik emberi alakban élnek a társadalomban és csupán más emberek húsát elfogyasztva képesek túlélni, a többi élelmiszer íze a számukra elviselhetetlen (kivéve a kávét). A főhős Kaneki egy ember, akit éppen a város egyik legerősebb ghoul-ja, Rize kívánja elfogyasztani, mikor valaki rájuk omlaszt egy csomó építkezési állványt. A kórházban a két “beteg” közül csak az egyiket lehet megmenteni, így Kaneki megkapja Rize szerveinek egy részét, így félig ghoul-lá válik. Innentől indul a rémálomszerű történet, mely érzékletesen mutatja be, hogy a főhős hogyan veszti el lépésről lépésre az emberségét, sőt végül még a született ghouloknál is kegyetlenebbé válik. Sok vér és bél, és rengeteg túlzás jellemzi a sorozatot. Egyedül talán a kendőzetlen (na jó, cenzúrázott) brutalitása teszi egyedivé – bár ez a vonal is kicsit erőltetett. Mainstream shounen szokatlan környezetben.
3. Zankyou no Terror – a pszichológiai thriller, mint zsáner eleve szívem csücske kategória, ezért is érthető elfogultságom a sorozattal szemben. Szerintem a 2014-es év egyik legérdekesebb és legerősebb története volt, mely nem a korlátlan szuper erőkről szólt, hanem valamilyen formában emberi drámákról, még ha kicsit túl is csavarták és a szereplő gárda egy-két eleme erősen hiányos jellemmel is lett felruházva. Hosszabban itt írtam róla: Zankyou no Terror / Terror Tokióban (2014).
Említésre érdemes még az ígéretesnek tűnő Kisseiju, amely körül egyre nagyobb a hype, sőt már élőszereplős film is készült belőle Japánban, a másik pedig a Fuse: Teppou Musume no Torimonochou, amit nem tudtam végignézni – bővebben Haseo írt róla véleményt.
Összegzés:
A 2014-es év animék szempontjából igencsak gyengécskére sikeredett, mint ahogy már a felvezetőben is jeleztem. Nem éreztem semmi nagyon újat, vagy átütőt benne, nagy kedvencek sem születtek. A 2015-ös téli anime szezonos sorozatok lassan rajtolgatnak, előzetes becslésekbe nem mennék viszont bele, mert a 2015-ös téli chartot megnézve kicsit elbizonytalanodtam, hogy bármit is nézni fogok-e közülük.
0 hozzászólás
Ezek közül, egyedül a Brynhildr-et tervezem majd bepróbálni, azt is csak azért, mert az ismerősök elmondásai alapján, legalább annyira gyér, mint az Elfen Lied. A többi anime, vagy már alapból se érdekelt, vagy ha érdekelt is, végül úgy járt mint sok aktuális anime, azaz a kivárás bebizonyította, hogy nem éri meg vele bajlódni.
Egyre gyérebb évről évre a felhozatal, a 2015-ös első negyedéves cuccokat elnézve kicsit lefagytam, mert semmilyen címekkel és sablonsztorik tömkelegével van teletömve. Azt hiszem tavalyi, de lehet tavaly előtti volt Osamu Tezuka Buddhájának első része, amitől valami világmegváltást vártam, ehhez képest éppen csak eljutottam a stáblistáig, mert untatott.
Egyetértek a felsoroltak közül egyik sem nagy durranás – vagyis nem nagyon emlékezünk rájuk jövőre, de Péter, bont a Brynhildr? 🙂 Az Elfen Liednek – amilyen vacak is volt – történetileg még akkor is Háború és Békének számított a homályos Brynhildr-hez képest, arról nem is beszélve, hogy kicsit, mintha az alapszituáció is másolt lenne. De kíváncsian várom a véleményed róla! Lehet csak én vagyok annyira elfogult vele kapcsolatban.
Ajánlom a Parasyte Maximum megnézését neked, mert az volt talán az egyetlen rohadt jó anime nem csak 2014-hez, de kb 2-3 évre visszamenőleg.
Habár a Brynhildr-es baromságot jobban gyűlöltem a direkt Elfen Lied copypast miatt, de az Aldnoah Zero, főleg ezzel a második évaddal már igen kiverte nálam a biztosítékot.
A Black Bullet készítőinek meg szívesen feldugnék egy fekete golyót. ;P
🙂 A Parasyte-ot követem mióta indult és úgy tűnik, hogy már a végjáték felé közeledünk (epizódszámban mindenképp) – már csak az online stream verziókat keresem és nem várom az AA-s fordításokat, mert annyira visz magával a sztori. Hogy mi lesz a vége, az még kiderül, engem speciel a paraziták eredete nagyon érdekel, remélem nem zárják rövidre valami blődséggel.