Pletyka – mikroközösségek kommunikációja

-És képzedd e, tényleg megcsata az urát, egy doboz cigié, meg egy hurkájé!
-Na de az ura se semmi, márt 15 éve ül Magyarországon börtönbe, mer átszökött a határon, aztán meg ki akart rabóni egy bótot, oszt… – nem is hallva a mondat végét jövök ki a falu nagypékségéből – nagy mert két eladó van egy váltásban – miközben gyors fejszámolás után, próbálom kikalkulálni, kinek mennyi is lesz a visszajáró a cégben, mivel velem hozatják a kajájukat . Persze azért még a fülemben cseng Mari és Ilonka néni párbeszéde , amelybe néha néha belebólogatott egyik másik várakozó vásárló is – mint, valami birkacsorda, amely néha néha belebéget, összességében helyeselve a hallottak hitelességét alátámasztandó.

 A faluhoz, az idillien gyönyörű dombjain és lankáin, vasárnaponként elnéptelenedő utcáin kívül még hozzátartozik egyfajta egyedi, sajátos hangulat is, ez pedig nem más mint a mikroközösség letagadhatatlan jelenléte és megkérdőjelezhetetlen hatalma. Valahogy Pista bácsi többnek tűnik, amikor végigbiciklizve a falun, a nagy ganérakás tövében a villája göcsörtös nyelére támaszkodva odavet egy jónapotot, majd nagyot köpve – mint, aki letudta a kötelességét – ismét munkához lát. Bizonyos időszakokban, amikor elmém elgyengítik belső démonaimmal vívott csatáim, amikor egyfajta noir kúszik a szemem tükre és a világ közé, elképzelem, hogy bármely pillanatban átvedelhet T. István valami mássá, valami fékevesztett vadállattá, mely rám veti magát és darabokra tép. Metafora , tiszta sor, de néha elviselhetetlenül valóságos kép ez, hisz a Mátrixon kívül és mégis azon belül , ez megtörténik.

– Csuklok, emleget anyósom! – viccelődik sokszor barátom, bár az elméleti esélye és a gyakorlati lehetőség ennek nagyon is valós tartományban mozog. Pláne ha anyós is összejár a szomszéd Terkával kávézni, akkor nagyon valóságos és kézzelfogható realitássá növekvő számegyenletté duzzad, hogy szóba kerül a vejkó, és az is valószínű, hogy nem éppen a legállhatatosabb kontextusban ejtik ki a nevét, a beszélgetés résztvevői. Ez főleg akkor adhat aggodalomra okot igazán, ha a „Jézus Mária” és az „Úristen” szép magyar felkiáltószavaink közé ékelődik be a fentebb említett úriember neve.

Valahol sosem értettem, hogy őt ez hogy nem képes zavarni, hogyan tudja magáról ilyen természetes könnyedséggel lerázni a dolgokat, miközben azt állítja nem érdekli. Érdemes elgondolkodni rajta, hogy aki sokat érintkezik ilyen ágensekkel – tíz évet kereskedőként lehúzni egy kistérségi boltban nyanyák és taták között , jó alapot szolgáltat – talán egyfajta immunitást szerez ellenük, de a többség nem ilyen. Engem zavar. Kerek-perec. Sőt, annyira unom már őket, hogy legszívesebben kirendelnék egy bombázórajt Hegyes szőnyegbombázására. Fiatalként talán nem én vagyok az egyetlen, sőt, biztosan nem én vagyok az egyetlen, akik unják már, hogy a falusi pletykák rólunk szólnak, és ez alapján ítélnek meg bennünket.

„Priuszom van Matil néninél!”
„-Akkor jobb, ha elásod magad!”

Mi is tulajdonképpen a kis közösségek eme rákfenéjét jelentő kommunikációs forma alapja?

Tudomány és közélet

A pletyka – egyesek szerint – félúton van a népköltészet (mivel szájhagyomány útján terjed) és a szerepjátékok (mivel mindenki szerepelni kíván benne – főként magasztos pózban tetszelegve) valamiféle ritka, visszataszító elegye. A tudományos világ is próbálkozott definiálni a kommunikáció eme nem túl nemes formáját, és a legutolsó egyik definíció ez:

„A pletyka ismerhető szereplőkről szóló, nem publikus információ, ami természetes kis közösségekben érvényesül, és legfőbb jellegzetessége a terjedés.”

Bár én még kiegészíteném pár minőségjelzővel a terjedést, mint például: “futótűzként való”, vagy “fénysebesség feletti”, vagy valami hasonló. A metakommunikáció eme magasztos meghatározása után nézzük a tényeket:

Első tény: Az emberek beszélgetéseinek nyolcvan százalékában pletykálnak.
Második tény: A pletyka fő sajátossága a változás: az adó és a vevő folyamatosan transzformálhatja a hallott információt /elvehet,hozzátehet az az csonkíthatja vagy kiegészítheti a mástól hallott információt saját személyiségének függvényében.
Első szabály: Ahol társadalom van, ott pletyka is van,ergo a pletyka társadalmat feltételez.
Harmadik tény: A nőket tartják pletykafészkeknek, de a férfiak többet foglalkoznak mások kivesézésével. / kontra relevancia: A férfiak disznók! – Akkor még nem hallottad, hogy mit beszélnek meg a nők egymással!
Első feltételezés: Az emberi fajt a beszéd – ezen felül is a pletyka tette sikeres túlélővé, köszönhetően a információátadásnak.
Második feltételezés: Az elso feltételezés fejlodést feltételez a pletykának köszönhetően, viszont a sötét középkor erre rácáfol: “Boszorkány, máglyára vele!”
Negyedik tény: Az emberek többsége inkább hisz a pletykának, még a tények és a hozzáférhető információk birtokában is.
Második szabály: A pletykáló felek részesülnek az ún. Pszichés haszonból – az információ (akár elferdített tényen alapuló) hasznos a közösség tagjainak: *vigyázzunk pletyka főhőseivel, mert ilyenek és olyanok… satöbbi.
Első megfigyelés: A pletykák csupán 5 százaléka rossz szándékú. (*a kommunikáló felek értelmi és lelki po- tenciáljának tükrében)
Ötödik tény: A pletykát “hordozó” személy tekintélye és presztizse is no, amikor megosztja az informácót a többiekkel. Ezáltal kapcsolatok épít a bonyolult közösségi hálón belül.
Végső konklúzió a fentebbek elemzése után: A pletyka nélkülözhetetlen a közösségi információk áramlásában, min- dezek mellett bizonyos tekintetben hasznos is a közösségek tagjainak fejlodése érdekében.

A pletyka színterei és díszletei

A pletykák és szóbeszédek manapság megfigyelhető válfajai a következők: heterogén és homogén pletykák , illetve a bármelyből kialakuló “legenda”, közismertebb nevén a “városi legenda” (az elnevezés félrevezető, természetesen más körülmények között is létrejöhet felejthetetlen szóbeszéd)

A heterogén típusú pletykák foleg a faluk és azon belüli kisebb közösségek sajátosságai: pl. egy utca közösségének szájhagyománya. Heterogén, mert a falu teljes közösségérol szó eshet, mégha a pletykák közötti kapcsok (linkek) nem is léteznek: “A pap esete a miseborral, vagy éppen a sarkon lakó Mari megtébolyodása”. Ez azt jelenti, hogy változatos dolgokról esik szó, minden napra egy pletyka címszó alatt.

A homogén típusú pletykák inkább munkahelyi közösségekben fordulnak elo, hisz itt a munkahelyi környezet másodlagos meghatározóként folyamatosan keretezi a pletykákat, melyek többségében a munkahelyeken belüli történésekkel kapcsolatosak, szereploik is ebbol a körbol kerülnek ki: “A fonök és az Icu titkárno különös kapc- solata, vagy Józsi összecsapása a vállalati fénymásolóval.”

Mindkét esetben pedig létrejöhet a legenda – bár ez már egy másik történet.

A pletyka nagy kommunikátorait, az az a pletykafészkeket a közösség tagjai választják ki, méghozzá tudat alatt, ha lehet ezt így mondani, hiszen ezek az emberek egyfajta kommunikációs csomópontokká vállnak és ide jövünk friss információkért. A közösségi hálózatokon belül ok jelentik az kommunikáció gravitációs középpontját.
Megfigyelések támasztják alá, hogy a pletyka vállalati közegben motiváló tényező , megvonása (közösségi pon- tok elnyomása) teljesítményromláshoz vezet. A csapatépíto tréningek a tudáson túl felhasználják a természetesen létrejövő kommunikációs hullámot, amely két idegen között általában a “Hallottad, hogy…” kezdetű örökzöld felcsendülésével indul, majd a kommunikáló felek beszélgetése pletykává fajul.

Mindezek ismeretében kijelenthetjük, hogy míg a pletyka kommunikációs forma, mégis zavaró, pláne, ha mi vagyunk a célpontjai. A pletyka pedig kifejezetten káros és korrodáló a közösségek tagjaira nézve, ha azok egymás háta mögött áskálódójelleggel terjesztenek valótlan , vagy éppen elferdített információn az egyénről. Pletykálni jó, a pletyka tárgyának viszont szörnyű.

Idézet egy fórumból:

“Mivel a legtöbb embernek egyetlen épkézláb előremutató gondolata sincs, így ha csak arról beszélne, akkor egész nap egy szót sem szólna. Másoknak van pár értelmes gondolata, de azt 95 % ballasztanyaggal dúsítja, így fárasztó belőle kiszedni a lényeget. Vannak akik csak akkor szólalnak meg, ha valami értelmeset mondanak, de ők unalmasak a többieknek.”