Óvakodj a kék óriástól: egy slukk facebook! (2. rész)

írta Árpád
2 megtekintés

Gyakran látjuk, hogy a facebook világa egy túlidealizált párhuzamos univerzum, ahol mindenki szép és jó, ahol  barátaink életében csak gyönyörű, színes események történnek, ők nem öntik le kávéval maguk, nincsenek pattanásaik, párkapcsolatuk tökéletes. De mi a helyzet a valósággal? Egyáltalán kik a barátaink, és tulajdonképpen mi is az hogy barát, és miért van belőlük több, mint háromszáz? Miért viselkedünk máshogy a közösségi hálózaton, mint a való életben?

A like daganat

Egyik IRL (in real life) ismerőssel  beszélgetve az emberi gyarlóságról oda lyukadtunk ki, hogy minden oka a szeretetlenség, hogy nem figyeltek az egyénre és ettől alakulnak ki belőle felnőtt korára a különböző gátlások, deviáns viselkedési formák. És mennyire igaz, hisz nézzük csak meg a közösségi hálózat működését, minden alapja a figyelemfelkeltés: „itt voltam, vele voltam, ezt csináltam, így éreztem magam.“ mindezt gazdagon illusztrálva képekkel. Mi a cél? A kedvelés avagy a lájk. Minél több van belőle, annál értékesebbnek hiszi magát a felhasználó, ám a sok lájkhoz sok „barátra“ (szándékosan használom az angol verzió tükörfordítását a hivatalos magyar „Ismerős“ helyett) van szükség, tehát számuk növelése stratégiai jelentőséggel bír. Mindenkivel fordult már elő, hogy kicsit csalódott volt, mikor a legújabb fényképét nem, vagy alig lájkolták, vagy státuszüzenetét figyelmen kívül hagyták. Azt közvetítette a közösség a felhasználó felé, hogy értéktelen. Érdekes a facebook működési felépítése, hisz nincs negatív visszajelzés: vagy tetszik valami, vagy ignoráljuk és megyünk tovább, ám a figyelmen kívül hagyás sokkal erodálóbb az egyén pszichéje számára. Lájkot akarunk, lájkban mérjük életünk eseményeit.
Egy vajdasági tanulmányban olvastam, hogy extrovertált emberek körülbelül ugyanabban a mértékben extrovertáltak a közösségi hálózatokon is mint a való életben, ám az IRL introvertált, visszahúzódó emberek a személytelen tértben (a facebook is ide tartozik) ugyanazt az aktivitást mutatják, mint az előző csoport, tehát sokkal nyíltabban kommunikálnak, fejezik ki véleményüket, mert a személytelenség biztonságérzetet ad a számukra.  Hogy hogyan változtatja meg viselkedésünk a közösségi hálózat és hogyan színezzük ki saját életünk a pár vacak lájkért, a következő videó is remekül demonstrálja:

Skalpgyűjtés

A barátok száma meghatározó, hisz ők táplálják lájkjaikkal az önbizalmunk, mi pedig az övéket. Ami ezen túl van, az pedig a kicsit perverz, de most már intézményesített kategória, a pletyka iránti igény kielégítésével: a kukkolás. Tegyük fel, hogy van 300 barátunk a nagy kéken, akiknek 80%-val az utóbbi két évben nem beszéltünk, viszont mindent tudunk az életükről a státusz üzeneteikből és a megosztott fényképeikből. Ez nem pont olyan, mintha egymás ablaka alá állnánk és bámulnák befelé, sőt valójában  mi nyitjuk ki nekik az ablakot, amikor a  legszemélyesebb élményeinket tárjuk a nagyközönség elé. Emlékeink és érzelmeink is elkurvultak.

Társas magány, olcsó intimitás

Mikor visszatértem a Facebook-ra és ismét felfedeztek maguknak a régi ismerősök (csupán két személyt jelöltem be és ezen a két szálon keresztül már lassan 130-an értek el újra) az egyikük, miután megerősítettem az ismeretségünket küldött egy üzenetet, amiben arról érdeklődik, hogy talán megbántott valamivel, hogy töröltem? Egész addig, míg a rendszer újra ki nem dobta a profilomat az ismerőskeresőben fel sem tűnt neki, hogy nem vagyunk már barátok. Megnyugtattam, hogy magamat töröltem, igaz annak már bő fél éve.
Tehát személyességről és kapcsolatokról beszélünk a közösségi hálózatok kapcsán? Miután kis híján megvakultam  pár éve egy betegségben, posztoltam a nagy kékre traumámat és elesettségemet; cserébe lájkokat kaptam. Nem üzenetet, levelet, hogy “jól vagy”, “mielőbbi gyógyulást”. Nem. Istenverte lájkokat!
A másik esettanulmány főszereplője barátnőm, aki ugyancsak külföldre szakadt hazánk fia, egy kisvárosban él, ahogy egy másik földink is. A facebook világában évek óta ismerősök, sőt a barátnőm képeinek rendszeres lájkolója, ehhez képest mikor összefutottak a közértben, akkor kitért előle, hátat fordított neki.

Kik ezek az emberek, akik belelátnak mindennapjainkba, és barátként aposztrofáljuk őket ám az utcán és a szükségben is hátat fordítanak nekünk. Mi az hogy barát?

Az egyén által önként választott azonos vagy ellentétes nemű személy, akivel mély, érzelmi alapokon nyugvó, a szexualitást legtöbbször nélkülöző, általában hosszú ideig tartó,érdekektől mentesen szerveződő, az őszinteségen és a feltétel nélküli szereteten alapuló kapcsolat alakul ki. (A barát fogalma a Kommunikációtudományi Enciklopédia szerint)

Légy őrült!

„A facebook miatt gyújtogatott.“, „Törölte ismerősei közül, ezért az megölte“, „Újszülött gyermekét ölte meg, mert zavarta a Farmvillezés közben“, „1000 Facebook baráttal rendelkező középkorú nő posztolta, hogy öngyilkos lesz, senki sem állította meg, sőt kigúnyolták“, „A fiatal pár képeket tett közzé, amelyeken megeszik házi iguánjukat.“, „Facebook-on keresztül csábították randira, majd egy közeli erdőben megerőszakolták és elásták a testet.”

Az ilyen és ehhez hasonló bizarr hírek egyrészt jól példázzák, hogy az emberek elvesztették IRL kapcsolatukat a számukra fontos emberekkel, másrészt pedig, hogy túl sok idegent engednek be az életükbe, anélkül, hogy ismernék azokat. Nem figyelünk egymásra, mert túl sokan vagyunk egymásnak… ez az igazi paradoxon.

Ingyen sör márpedig nincs!

Elgondolkodtunk már rajta, hogy voltaképp miért éri meg a nagy kéknek fenntartani az óriási szerverparkokat, melyek kiszolgálják a közkedvelt közösségi oldalakat? Az igazság az, hogy a rólunk szerzett információkkal az adatainkkal fizetjük meg a tagságot! Sok felhasználó azt gondolja, hogy ami már nem látszik a hírfolyamban az el is tűnik a semmiben. Sajnos nincs így. A Facebook és a Google is felkínálja a lehetőséget, hogy felhasználókként letölthessük a rólunk eltárolt adatokat. Megdöbbentő, hogy alig egy hónap Facebook jelenlét után (mely során alig volt interakcióm és nem is voltam különösebben tevékeny) több ezer sornyi naplózott eseményt tartalmaz a letöltött adatcsomag. A Google esetében (ahol jelenlegi profilom kb. 2 éves) 1300 különböző állományt tartalmazó, összesen 630 MB méretű adatcsomagom van, ebben az összes keresési előzményem, a leveleim (még a kuka és spam mappa tartama is a kezdetektől), chat beszélgetéseim, csatolt állományaim is benne vannak, ergo minden.

Magánvélemény a saját kísérletemről, oszt kalap-kabát

Mikor eljöttem a Facebook-ról, fél éve – akkor közel négyszáz ismerőssel – kíváncsi voltam arra is, hogy ki veszi észre, hogy eltűntem és ki az aki újból megpróbálja felvenni a kapcsolatot. A lehetőség adott volt, hisz a blogom publikus, könnyen megtalálható és van rajta kapcsolat fül, sőt direkt mail küldés lehetőség is. Akiktől elvártam volna, az elmúlt fél évben nem kerestek, ami remekül példázza, hogy a nagy hálózatok végtére is elkényelmesítik az embereket és megkönnyített kommunikációs lehetőségekre támaszkodva mindig elodázzák az üzenetek megírását vagy megválaszolását.

A kísérlet, melyet elvégeztem egy irányba, egy eredményhez fut ki: a lét elviselhetetlenül könnyű lett (Milan Kundera után szabadon). Nem függünk senkitől és semmitől, legkevésbé egymástól.

0 hozzászólás

balaaz 2014.08.24. - 11:43

Lájk! 😀

csamari 2014.08.27. - 12:04

Árpikám látod én is ma vettem észre,hogy már nem vagy az ismerőseim között és most olvasva téged,megértettelek. Velünk is sok nehézség történt az elmúlt fél évben, így Te is értsél meg minket,ha a mi mindennapi életfájdalmaink közepette /rossz időzítések egybeesése miatt/ nem kerülhettél számunkra már előbb fókuszba… De mégis, most újra idekerültél és ez sem véletlen… Akár visszajelölsz,akár nem,én mégis hálával gondolok rád, bocsáss meg ha nem is minden napon,mert annyira sokan vagytok számomra kedves lelkek, de látod mégis újra olvastalak és szeretettel gondolok rád is.
Légy jóóól jóóó és áldott mindennapjaidban bárhol is vagy,semmi más nem számít, hidd el nekem (Y) <3 :*

Ez is érdekes lehet

%d bloggers like this: