Adathalászat, pszichológiai kísérletek, végtelen adatbankok, viselkedés- elemzés és befolyásolás, tervezett elbutulás, érzelmi manipuláció… mintha csak az X-akták főcímének megállapításait hallanám és várom Muldert meg Scullyt, hogy jól megmentsék a világot, aztán mégsem jönnek, helyette jön egy ismeretlen és ismerősnek jelöl én meg nyúlok szigetelőszalagért és leragasztom laptop kameráját.
Kémek (kék) krémje
Igen, vagy egy kis üldözésmániám, pláne a legújabb Facebook botrány után, melyben a felhasználók megkérdezése nélkül manipulálták az üzenőfalukat, hogy milyen típusú bejegyzések jelenjenek meg rajta: pozitív vagy negatív érzelmi töltetűek. Azt vizsgálták, hogy a megvezetett felhasználók mekkora eséllyel kezdenek el maguk is többségében pozitív vagy negatív hangulatú bejegyzéseket közzétenni – és működött…
Több felmérést is végeztek már a nagy kék szakemberei pl., hogy miként cenzúrázzuk magunkat mielőtt egyáltalán közzétennénk egy bejegyzést… Igen, a Facebook már a begépelt, de még közzé nem tett üzeneteket, státuszüzeneteket, hozzászólásokat is rögzíti és analizálja. Az egérmozgásról már nem is beszélve: az egérpozícióból (anélkül, hogy kattintanánk) is gyűjt adatokat: melyik hirdetésen, gombon, fényképen, vagy úgy egyáltalán az oldal melyik részén mennyit időzött az egerünk. Kicsit kezd Equilibrium érzésem lenni, tényleg gondolatbűnösökké válunk.
A technika eszköz. Egy gép. Amely nem ad semmit, és nem vesz el semmit. Az ember az, aki a technikával rombol vagy épít. (A. J. Christian)
1+1=126? WTF?
Lassan olyan szintre fejlődött az ismerősvadászat, mint amikor a kábelszolgáltatódnál előfizetsz pár új csatornára, éppen Kis Annából szeretnék többet látni – mehet mellé az Irénke is gyerekestől? – hát hogyne! Többek között ezért menekültem el a Facebook-ról kb. fél éve, mert volt egy rahedli ismerősöm, akiket nem is ismertem, most meg visszaregisztráltam, mert szerettem volna szakmai kapcsolatokat építeni, fórumokat és csoportokat találni, ahol ugyancsak vannak bloggerek, újságírók, írók, tehát ilyen érdekes íráskényszeres figurák, akikkel lehet beszélgetni, meg együtt fejlődni, ám elkövettem azt a hibát, hogy bejelöltem két személyt. Bizony, összesen két darab embert jelöltem ismerősnek, az egyik családtag, a másik meg tényleg ismerős féleség, de rohadt jó programokat szervez, persze a kéken verbuválja össze a jelentkezőket. Ebből a két bejelölésből lett nem egészen három hét alatt 126 ismerős. Jó mi? Annak érdekében, hogy ne kelljen újra kismacskákat néznem irodalmi diskurzusok helyett gonosz dologra szántam el magam és a Google körökhöz hasonlóan szépen megalkottam pár Facebook listát, amire bepakoltam a „jajj, ne“ embereket és elneveztem sokat mondóan „Többieknek“, belőlük jelenleg 94 db van és közös tulajdonságuk, hogy le vannak némítva. Igen, utolsó köcsög vagyok, deal with it! Ha szökőévente teszek is ki valamit a saját falamra – ami nem a legfrissebb blogbejegyzés linkje – akkor jól megválogatom, hogy ki láthatja. Sok negatív tapasztalat után így látom célszerűnek és ésszerűnek a közösségi oldal használatát, persze bárki megkövezhet, ha más véleményen van.
De mi van az emberekkel? Hol ér véget a virtuális világ és hol kezdődik az igazi? A következő részben erről is elsütök pár gondolatot, addig is:
- Bocsánatot kért a Facebook a giga pszichológiai kísérletért (via 444.hu)
- 10 elképesztő statisztikai adat rólunk és a Facebookról (via besocial.hu)
- Tóth Ágnes: Közösségi oldalak hatása a társadalmi kapcsolatokra, avagy a Facebook és társai (via Pécsi Tudományegyetem, Illyés Gyula Kar)