Fiatalkoromban nem igazán volt felénk lehetőség multimédiás inzultust elszenvedni zenei téren, hisz akkor még sem számítógép, se széles-sávú internet, sőt még kábel tévé sem létezett kis falumban / leszámítva a betárcsázós nettel rendelkező, underground szockultúra repedéseiben pironkodva megbúvó Teleházat (akkor még egy panellakás nappalijában jól eldugva). Sőt, akkortájt még a CD-lejátszó is a burzsuj elit kiváltságának számított, ha pedig valamely földi rendelkezett is ilyen szerkentyűvel, el kellett szenvednie a tényt, hogy a hallgatni való digitális zenék skálája kimerül a nyaranta hazalátogató német rokonok megunt korongjainak végtelenített lejátszásában – helyesbítve egy megunt és kidobott lemez szétkarcolásában valami 70-es évekbeli romantikus zenei válogatással a felszínén.
Így korom fiatalságának be kellett érnie a magnókkal és a piaci, hamisított kazetták széles kínálatával – emlékszem, legalább egy éves késéssel értek el bennünket a zenei csatornákon játszott „újdonságok“, de akkortájt még így is hálásak voltunk a sorsnak a lehetőségért és a „dupla dekkes“ lejátszóval rendelkező barát nagy becsben volt tartva – már csak a zenei anyagok másolgatásának apropóján is.
Ebben a kissé vasfüggönyös időket idéző érában a rádió volt az egyetlen olyan médium, amely kielégíthette a zenemániások azon igényét, hogy lehetőleg egy órán át a legújabb slágereket hallgathassák maximális hangerőn, valami harmadrangú celluxszal összetákolt ócskapiaci rádió dohos hangszóróin keresztül, amely habár esztétikai szempontból nem a legelőnyösebb dísze volt a tini szobájának, funkcionalitásának ténye megkérdőjelezhetetlenül is a szentélyek oltárává tette ezen sistergő berendezéseket. Gyakran a vétel javítása céljából, kék-fehér telefonkábelek lógtak a plafonról, egyedi steampunk hangulatot teremtve a meg-meg rebbenő mangókazetták kihúzott szalagjaiból készített dekoráció között. Egyesek még odáig is elmentek, hogy a nagy becsben tartott burgonyatartalékokból csenjenek el nagyobb gumókat, mivel ez volt az egyik (a legenda szerint) legjobb módja a rádióantenna tökéletes földelésének, amely esetenként akár sztereó módot is képes volt létrehozni, minimális zsibogással…
Az akkori haza adók műsorkínálata pont olyan szegényes volt, mint a keddi piac articsóka felhozatala, szóval a nullához közel tendált, pláne hogy főként agymosó híradásokban fulladt ki az összeállítás, pár szívfájdító ExYu slágerrel megkeserítve az akkor már folyamatosan foszló szerbiai térképek lakóinak hétköznapjait – könnyhullajtó melankóliába taszítva a hallgatókat, akik éjjelente el-el ejtettek egy sóhajt a nagy Jugoszlávia és Titó emlékért.
A fiatalokat, pláne engem nem igazán hatott meg az effajta nyavalygás, ugyanúgy, ahogy a Nagy-Magyarország visszasírása sem, amelybe lépten nyomon bele lehetett futni a kisebbségi fiatalok hétköznapjainak gyűrődésein átesve. Már akkor is az előremutató dolgok híve voltam, és a jövőt többre tartottam, mint a szirupos kesergést a letűnt korok okán.
Bori, akit az MR-2 hozott el nekem – Örök hála érte!
A magyarországi közönség kedvenc adóinak becserkészése volt a fiatal „audiománok“ fő szabadidős foglalkozása, amely egy ilyen domborzati viszonyokkal megáldott faluban, mint Kishegyes (nevéből adódóan lankás, dimbes-dombos hobittfalva) nem is volt annyira egyszerű. Míg a hegyen élők számára sima rádióantennával és minimális tájolással természetes volt a jó időben is fogható Juventus, Danubius, addig nekünk, a völgy mélyén élőknek ettől jóval nehezebb dolgunk volt. A kereskedelmi adók élvezhető minőségben történő hallgatásának a lehetőségének szertefoszlása után alternatívákat kellett találnunk, melynek egyenesági következménye az lett, hogy figyelmünket az ugyanúgy magyarországi adók felé fordítottuk, persze ennek a ténynek nagy ellentmondásaként más skálán kerestük a talpalávalót. A Petőfi-rádió már abban az időben is szépen bejött a kommunista értékrenddel megálmodott Iskra gyártmányú Savica típusú rádión, amely a régi fajta „lámpás“ rádióktól alig volt leheletnyivel modernebb, mégis a beépített vevőegység pontossága és jól skálázhatósága inkább büszkévé tette tulajdonosait, szemet hunyva a design hiányosságai felett.
Reggelente tehát egyértelmű menetrenddel teltek a szürke napok, melyek üdítő színfoltja a reggel 6-tól 9-ig tartó Kívánságreggel jelentett, amelyet az iskolába indulás miatt csupán negyed 8-ig tudtam élvezni, de nem volt olyan nap, amikor ne a rádió mellett ébredtem volna, és az ágyból történő kikászmálódás után ne a kapcsoló után nyúltam volna. A feltekert hangerő senkit sem lepett meg otthonunk kicsiny közösségében, és szobám egyedi elhelyezkedésének hála pedig, zavartalanul hallgathattam a reggeli készülődés közben a legújabb és legbaróbb slágereket is. Ekkor valahogy kezdődhetett a zene iránti alázatos és elkötelezett rajongásom. Aztán lassan, az első CD-lejátszóm megvétele után kicsit hanyagolni kezdtem az adót, majd legnagyobb sajnálatomra meg is szűnt a reggeli kívánságműsor, hiába kerestem a bemondók ismerős hangját hajnalban, vagy a jól ismert szlogeneket… Az évek múlásával meg is feledkeztem kedvenc adómról, és ugye közben már én is boldog (?) PC tulajdonossá váltam, meg Winamp fanatikká, de ez más történet. Lényegében megszűnt az éter fürkészése, lassan a Savica is zaciba került, a szobám mennyezetéről pedig eltűnt az antennaként funkcionáló kábelek halma is.
http://www.mr2.hu/
Az adó 2007-es újjászületésének hallatára ismét ráhangolódtam (igaz akkor már netes stream-en keresztül), de a felismerés, miszerint ugyanazt a szemetet nyomatják nemzeti zenei adóként, mint az oly sokat átkozott kereskedelmi pénztárgépek, kedvetlenül álltam vissza a villámos zenelejátszóra és az akkor már tízezres zenei adatbázist jelentő gyűjteményemre.
Nem sok kellett hozzá, hogy ismerőseim révén ódákat kelljen végighallgatnom a „lila“ adóról, amire folyamatosan legyintettem: tucatzene, míg ők „nem nem, faszás dolgok mennek ott“… Mondtam „persze“.
A harmadik, az akkor már MR-2 Petőfinek szánt litánia után, nem bírva cérnával a cimbik molesztálását kedvetlenül újra belehallgattam az adó műsorába és le kellett vonnom a konklúziót – bizony megváltozott a műsorséma. Új és eddig máshol nem hallott zenék pörögtek a nap 24 órájában, minimális reklámmenyiséggel spékelve, olyan előadókat hozva el vájt fülem kényeztetésére mint Péterfy Bori, az Idoru, Compact Disco, Odett és a többi feltörekvőben lévő magyar előadó, akik zenei teljesítménye előtt mély egyetértéssel hajtottam főt. Innentől kezdődött az új rádiós korszakom, amely immáron két éve folyamatosan tart, a munkatársak legnagyobb bánatára, ugyanis míg ők Class FM hívőkké váltak, saját magukon is csodálkozva kezdték dúlni a „Napba néző”-t, vagy a „Hanyatt-ot“, amikor kilopózva az üzletbe gyorsan áthangoltam magunkat az MR-2-re. Még bizonytalan ízlésviláguknak persze gondot jelent az elvontabb akkordok megfelelő feldolgozása, de már jó úton haladnak Szabó Balázs és bandájának megemésztésben.
Nem célom misét celebrálni az MR-2-ért, de le a kalappal a megújult adó előtt, amely bebizonyította, hogy közszolgálati szinten is lehet igényes zenét nyomatni és képes egy állami adó felvenni a kesztyűt a többi adóval! Gratula és csak így tovább!
Zárásul álljon itt a Wikipédia ide vonatkozó bejegyzése a Petőfi-rádió jellegének irányvonaláról:
“Hároméves születésnapját ünnepelte 2010. június 1-jén az MR2-Petőfi Rádió. A megújult adó az elmúlt 36 hónapban a hazai kulturális- és médiapaletta emblematikus elemévé nőtte ki magát, zenei és szociokulturális értelemben egyaránt igazodási ponttá vált. Folyamatosan bővülő, a hazai és a nemzetközi zenei élet változásaira és újdonságára fokozottan érzékeny kínálata sokszínű. A poptól a világzenéig, a rocktól a lounge-on át az urban zenékig terjed. Az adó az elmúlt három évben több száz, eddig a magyar hazai rádiós piacon egyáltalán nem, vagy alig játszott hazai és külföldi előadókat mutatott be a közönségnek. Ezzel a zenei kínálattal az MR2-Petőfi Rádió továbbra is alternatívája tudott maradni a kereskedelmi rádiókban megszokott zenei kínálatnak.
Az MR2-Petőfi Rádió színes kínálatát a napi dalfolyam mellett közkedvelt, saját gyártású zenei műsorok, többek közt az MR 8-as stúdiójából sugárzott Akusztik, a világzenés Passzport vagy a rádió DJ-it felvonultató MR2 DJ Set, a zenei tartalom mellett pedig hasonlóan kreatív, filmes, kulturális, és életmód jellegű tematikus műsorok teszik teljessé, így például a Bombafilm című műsora.
A MR2-Petőfi Rádió a műsorszolgáltatáson kívül rendszeres turnéin mutatja be a legkedveltebb hazai koncertzenekarokat és -előadókat, és saját színpadaival a nagyobb nyári fesztiválokon is jelen van. Az MR2 színpadokon 2010-ben fellép például a hazai alternatív előadók közül a Quimby, Péterfy Bori & Love Band, a Kiscsillag, a Pannonia Allstars Ska Orchestra, Irie Maffia, Heaven Street Seven, 30Y, Vad Fruttik, Kaukázus, Barabás Lőrinc Eklektric.“