Mi lesz estére a TV-ben? – ez a kérdés napi rendszerességgel elhangzott gyerekkoromban. Hol én kérdeztem, hol engem kérdeztek. A varázsdoboz iránymutató, mérvadó szerkezet volt. A nap fénypontja minidig az esti tv nézés volt – ha nem volt éppen szünidő, hisz akkor gyerekként estig játszottunk odakinn az utcán. Már két hónapja nem rendelkezem vele. Na nem mintha előtte rendszeres áhítatokat tartottam volna a készülék kékes fényében. Közel öt éve már, hogy kikopott a mindennapjaimból. Jobb szeretem akkor megtekinteni a kiválasztott filmet akkor amikor én akarom és úgy ahogy én akarom. Áldom a technikai csodákat: PC, NET, Torrent! Nem hiányzik a reklámszünetekben hiteleket orrom alá dugdosó Emese, Pécsi Ildikó lányának intelligens mosópora, ami már annyira okos, hogy megcsinálja a kis unoka házi feladatát is, amíg az a hűtőnél pingvinekkel viaskodik, mert nassolni támadt kedve. Anyám készüléke bedöglött és mivel túl sok értelme nem lett volna felesleges javíttatásokra, ezért nagyvonalúan felajánlottam az óriási Grundigomat. És nem hiányzik! Sőt!
Emlékeszem még egy fél évvel ezelőtti szabadkai utazásomra. A munkaidőm és pénzügyi helyzetem sajátosságaimból adódóan (értsd így: mindig van jobb helye) csak nagyon ritkán volt alkalmam meglátogatni a távoli barátokat. Aztán mikor végre egy nyugis, grillezős házibulin a tv elé kushadt az egész társaság, csak néztem ki a fejemből. „Most pedig kiszavazó showt nézünk!“ Az arcuk azért elárulta: a kijelentés hatására nagyon sötét pillantást vethettem rájuk, melyben az alvilág minden gonoszsága ott volt. Én, a hülye, kis híján agyvérzést kaptam. Rájuk voltam kíváncsi, nem arra, hogy ki kit dug meg élőben egy megrendezett agyrohasztó műsor keretein belül, reménytelenül színpadias keretek között.
Igen, én is szerettem tévézni. De akkor még feleannyi reklámot toltak a képünkbe és a fentebb említett technikai eszközök hiányában ez volt az egyedüli médium, melyen keresztül eljuthattak hozzánk a különböző, izgalmas és változatos tartalmak. Mára elkurvult a média. És ezt szó szerint kell venni. Az összes adó száműzte műsoráról a gyermeknek szánt műsorsávot. Amelyik meg is tartotta, gondoskodott róla, hogy olyan nívón aluli műsorokkal hígítsák azt fel, amely elé a legnagyobb ellenségem csemetéjét sem kötözném le. A filmipar csőlátása és profitorientáltsága is teljesen megváltoztatta a sugározandó mozgóképek jellegét és összetételét. Ma már délután négykor is lehet robbantani, ölni, rabolni, sőt zoomolt vulvákat és farkakat mutogatni. Az marad talpon a piacon, aki kiszolgálja a nagy átlag igényeit… Igen Mounika sóra van igény, meg Való Világra (mi sem áll távolabb a valóságtól…).
Szóval örülök, hogy megszabadultam a szemetet köpködő készüléktől. Elég a netes stream, a letölthető filmek garmadája és a szabadság illúziója. Azt nézek amit én akarok!
*Egy közelgő posztban még kifejtem, hogy nem csak én zárkózom már el a zanzásítás túlidealizált rothadásától, hanem egyre többen hagyják ki az esti filmet. A falu utcái megtelnek fiatalokkal és idősekkel egyaránt és végre újra beszélgetnek egymással. Sétálnak, kommunikálnak, vagy csak szótlanul élvezik egymás társaságát…
Hozzászólások lezárva.