Nemrég készített velem interjút barátom egy rádió szilveszteri műsorához, amely apropóját az újévezés és a szummázások, ünneplések mellett a blog és a blogolás témája köré építette. Beszélgetésünk során felmerültek a jól ismert kérdések: mégis mi az a blog, miben tér el a blogger által létrehozott írás / poszt az irodalmi alkotásoktól. A technikai jellegű hablatyolást kellett közérthető formában közre adni – és most itt tekintsünk el saját magunk ismétlésétől – mégis megakadt egy gondolat a fejemben ezzel kapcsolatban. Mégis milyen állapotban van a globális vagy éppen a magyar blogoszféra így 2011 végén?
Könyékig nyúlkáltam a neten fellelhető tanulmányokban, végül egyikben ráakadtam a válaszra: míg 2006-ban egyenesen „szexi“ volt blogolni, addig 2011-ben már nem igazán az, sőt! A mennyiség és minőség mércéjének elcsúszása és az új médiumok megjelenése erősen felhígította és marginalizálta az internetes naplóírás fogalmát. Míg az évtized közepén gombamód kezdtek szaporodni a „naplók“ hála a különböző ingyenes szolgáltatóknak (wordpress.com, blog.hu, blogger, stb.), addig mára már Dunát lehet rekeszteni velük, viszont nagyon kevés akad, amely minőség, rendszeresség és rugalmasság tekintetében képes talpon maradni. A statisztikák szerint magyar nyelvterületen kb. 280 000 (!) blog van bejegyezve, de ezeknek csupán 10%-a frissül „valamilyen“ rendszerességgel. Mindezek mellé ma már nem is annyira egyszerű felfuttatni egy blogot, mint annak idején. Személyes brandünk kiépítéséhez sok-sok aknamunkára és kitartásra van szükség, már nem elég a jó íráskészség. Szükség van a kapcsolatokra és a technikai tudásra is, hacsak nem vet fel bennünket annyira a pénz, hogy „forgalmat vásároljunk“. A közösségi média (Facebook, Twitter, stb.) megjelenésével pedig teljesen háttérbe szorul a blogolás, hisz mindenkinek megadatik a lehetőség ezeken a felületeken keresztül, hogy gondolatait a nagyközönség elé tárja. Az „ettem, ittam, szartam“ típusú egoblogok halálra ítéltettek, hisz eddig is csak az ismerősök olvasták őket, mostanra pedig mindenki átvándorolt a mikroblogokra. Ha mégis blogírásra adnánk a fejünket jól tervezett koncepcióval kell rendelkeznünk és eköré kell építenünk a blogunk, de így sem biztos a siker.
Mindez mellé, vajdaságiként még hozzátenném, hogy regionálisan szinte nem is létezik blogoszféra magyar nyelven, amely a szó szoros értelemben véve független (nem online folyóiratok aloldalain működik, nem pártok vagy politikai programok népszerűsítésére törekszik, stb.), hétköznapi emberek által lejegyzett posztokkal rendelkezne.
A magyar nyelvű blogok vezetőinek összefogásra lenne szükségük és saját olvasóbázisuk kiszélesítése érdekében egyfajta blogháló létrehozására kellene törekedniük. Saját olvasóink figyelmébe kell ajánlanunk más netes naplókat, így mintegy „keresztlinkelve“ egymás oldalait. Magam is indítok egy rovatot, melyben az általam is rendszeresen látogatott oldalakat fogom bemutatni, így igyekszek hozzájárulni az esetenként több éve és több száz értékes poszttal rendelkező blogok népszerűsítéséért és fennmaradásukért.