Alku az Ördöggel: Életem első banki csekkének beváltása!

Vannak ilyen hülyeségeim a becsülettel meg az önérzettel kapcsolatban, amelyek nem engednek meg egy rakás más, egyszerű emberek számára hétköznapi dolgokat. Ilyen az igazmondás, hűség, becsület, önértékelés (ha már ilyen nehezen sikerült kiépítenem a helyes énképet), na és a büszkeség. Átkozott büszkeségem kerget általában olyan szituációkba, melyek alkalmával ismerőseim nagy része elismeri kiszolgáltatott helyzetét, sőt még segítséget is kér, vagy elfogadja az önzetlenéül jövőt. Na én erre nem vagyok képes… Ha nincs pénzem, akkor egész egyszerűen kihagyom a reggelit a munkahelyemen étvágytalanságra, gyomorrontásra és más hülyeségekre hivatkozva. A pofám szakadna le, ha azt kellene mondanom, nincs kenyérre való. Ez a gerincesség még abból a tíz évvel ezelőtti sötét időszakból maradt rám, amikor ki voltam téve egy egész falunyi közösség sajnálatának és kétségbeesett igyekezetének, hogy könnyebbé tegyék az életem. Azóta is elutasítok minden segítséget… Sokszor megsértem a szeretteimet és barátaimat ezzel, hiszen nem értik miért is vagyok ilyenkor annyira hideg, elutasító, sőt már már gané… Védekezem, ahogy tőlem telik…
Idáig a hitelre történő vásárlás is kimaradt az éltemből, de a téli hónapok és a közüzemi számlák becsületes befizetgetése olyan anyagi helyzetbe kényszerített, hogy kénytelen voltam használni életem első banki csekkjét! Na mit mondtam, ugye milyen hülyeségek miatt van bűntudatom? Mások számára ez a világ legtermészetesebb dolga, én meg este hét után mentem az egyik nagy üzletlánc helyi kirendeltségébe vásárolni, hogy minél kevesebb ismerőssel találkozzak, mert már hogy néznék ki szakadt ruhában egy két méteres magasságúra halmozott bevásárlókocsival? Nagyon képmutatónak hangozhat, hogy ennyi mindent vásároltam, de sajnos a banki csekk 90 napos halasztott lekezeléséhez vannak bizonyos kritériumok, legfőképp, hogy az vásárlás összege el kell érje a bűvös 5000 dinárt (kb. 15 700 Ft). Csak ebben az esetben van lehetőségem a leghosszabb futamidőt választani. Úgy okoskodtam, hogy már esélytelen lenne kihozni a maradék pénzemből a hátralévő tíz napra a kaját és a többi háztartási költséget, mivel tizenötödikén kapnék legközelebb csak fizetést.
Szóval szombat este megindultam, biciklivel és egy szép hosszú bevásárlólistával, egy rakás reklámtáskával és szatyorral, sőt előrelátásomnak hála, még a nagy utazótáskámat is bepakoltam, mint utólag kiderült: nem volt hülyeség. Amint a sorok között cikáztam, rá kellett jönnöm, hogy négy bevásárlókosár sem lenne elég annak a rakás dolognak melyet meg kívántam venni, így elkötöttem a közért egyetlen, még a hetvenes évekből ott ragadt, rozsdás kerekű bevásárlókocsiját, amely fülsajdítóan csikorgott, minden irányváltásnál. Nah, ennyit a feltűnés mentességről… Meg persze a kiszolgálókon kívül, akik mindegyikének valami hülye mentegetőzésképp elmeséltem eme kis bevásárlás miértjét, még egy rakás helyi lakos, alias LOCO volt a boltban, akik jól megnéztek és végigméretek a kocsim tartalmát, mintha csak arra vártak volna, hogy meglátnak benne egy adag kaviárt, vagy egy igen jófajta Josephine édes-bort… Persze csalódást okoztam, mert csak a legtrébb felvágottból vettem fél kilót, és általános élelmiszereket, mint a kristálycukor, étolaj és hasonlók…

Folyamatosan firkáltam egy papírra a kocsiba dobott áruk hozzávetőleges, együttes árát kalkulálva, mert a legnagyobb égés talán az lett volna, ha a kasszától kellett volna visszapakolnom az összegbe már nem beszorítható tételeket. Persze így is 200 dinárral túlszámítottam magam, de ez még belefért. Igazság szerint a majd 50 kilónyi vásárolt apróságokat alig tudtam a rakás táskába és szatyorba tuszkolni, de végül sikerrel jártam, még ha hazafelé végig toltam anyám piacos bicaját, amely minden méterben jajdult egy fájdalmasat. Amúgy sikerült életem idáig leghosszabb fiszkális számláját produkálnom, így illusztrációként, na meg az utókornak is , álljon itt a tételsort taglaló papírfecni. Már szinte erőszakolnom kellett magam, hogy olyan hosszú posztot tudjak írni, hogy a szöveg legalább olyan hosszan tartson, mint a számla. Hazaérve a konyhaasztalra kiborítva a szatyrok tartalmát kellett rájönnöm, hogy valójában a nagy semmit vettem meg, mert ezért az összegért rémisztően kevés ez a mennyiségű árú. Okés van itt egy két luxuscikk is, mint a csokibevonatos nápolyi, sózott napraforgómag (szemtelenül két csomaggal!) és a filmezések elmaradhatatlan kelléke, négy darab mikrós pattogtatni való pop-corn… Remélem nem sújt le az Isten villáma ezekért a hívságokért rám… 🙁
A nagy igazság az egyébként, hogy gazdasági válság van, még mindig – nem mondtam újat ugye? Az alapélelmiszerek ára pedig a fellegekbe kezdett emelkedni. Könyörgöm, egy kiló kristálycukron mi a fene kerül 109 dinárba (342 Ft)? Komolyan nem értem, arról már nem is beszélve, hogy friss tej helyett, csak gazdaságos, kékes színű vizet lehet venni – mégis kit érdekel ilyenkor, hogy hosszan tartós? Egy liter, tehenet nem látott tejért 79 dinárt (248 Ft) fizettem, ami baszott sok… Pláne, ha ugyanezért az összegért a helyi piacon két liter házi tehéntejet kapok, méghozzá aznapit! Csak ugye a piacon banki csekkel ki lehet törölni a szebbik felemet…
Zárásul pedig, hogy mindenki át tudja érzeni a szorongásomat, kiterítem a lapjaimat. A fizetésem szezonon kívül 20 000 dinár (62 000 Ft), ebből több mint fele elmegy a rezsire (számlák , szolgáltatások, stb) és a maradékból kell kaját venni. Nah, ezért sem járok sűrűn szórakozóhelyekre sem, mert nincs miből.. És nekem még van munkám! Ép ésszel felfoghatatlan számomra, hogy kétgyerekes családos munkanélküliek miből is képesek túlélni, mert ezekből is akad szép számmal, mivel épp most van nálunk munkahely válság az országban. Itt cikkeztem a több, mint 1 millió munkanélküli lakosról!

P.S.: Persze, minden rendben, mert elkezdődnek az év folyamán az előcsatlakozási tárgyalások az Európai Unió felé… csak addig éhen halunk… Szerbia, te szemét segg, utállak!

Végezetül egy örökbecsű beköpés by Sinkovics Lulu 😀

kesa za ‘leb = srpska potrošačka korpa
(kenyeres  ‘acskó = szerbiai bevásárlókosár)