Tökéletlenségünk manifesztói

írta Árpád
0 megtekintés
Figyelem! A bejegyzést több, mint egy éve publikálták, ezért annak tartalma elavult vagy irreleváns lehet.

Hittanon úgy tanultuk, hogy minden gyónásunk ezzel a felütéssel kezdődik: “sokszor és sokat vétkeztem”. Gyermeki értelmem fel nem foghatta, hogy ha vannak parancsolatok és törvények, akkor mégis vajon mi értelme lehet e sornak és miért kezdik a felnőttek is ugyanígy saját vallomásukat a kínpadnak is beillő, gyóntatószékben?

Főként mert az addigi infantilis tapasztalatok azt mutatták: a felnőtteknek mindig igazuk van, mindent jobban tudnak nálunk, döntéseik mindig helyesek, lényük pedig feddhetetlen. Aztán fordult a sors – talán túlontúl gyorsan is – és családi tragédiánk következményeképp 14 éves koromban fel kellett nőnöm, döntéseim felelőssége pedig immár az én vállamat nyomta. Ugyanakkor be kellett látnom: nem sokban különbözik a gyermek a felnőttől ilyen tekintetben, legjobb szándéka ellenére is hozhat katasztrofális döntéseket és tudatosan rossz döntései, válságstratégiái is átcsúszhatnak a rostán, észrevétlenül.

A tökéletesség átka

Minden történelmi kor törekszik a tökéletességre, akár az építészetet, művészeteket, vagy az adott társadalmi konvenciókat nézzük, esetleg az éppen uralkodó szépségideált. A modern kor sajátsága, hogy a külsőségek, a kifelé mutatott értékek sziluettje sokkal erősebb lett, mint a belső, emberi esszencia. Ennek következményeként mára minden és mindenki tökéletesen tökéletlen lett. A hibák, tévedések vállalhatatlanok, mert saját társadalmi helyzetében, saját közegében elvárás: legyen sziklaszilárd, megroppanthatatlan meggyőződése mindenről. Amikor észérvekkel próbálják meggyőzni az ilyen embert olyan izzadságszagú, erőltetett ideológiákat kapunk cserébe, méghozzá felháborodással körítve, hogy azokra kár időt vesztegetni. Bizonyos helyzetekben én magam is ilyenné lettem – bármit képes lettem megindokolni és látszólag egymástól független eseményeket összekapcsolva szörnyen mesterkélt, mégis hihető érveléseket szőni, fából vaskarika jelleggel. A kétkedés nem feltétlen negatívum, hisz nyitottságot is jelent más lehetőségekre.

 

 

Tökéletlenségünk eredete

Néha összecsapnak fejünk felett a hullámok, igaz? Hibát hibára halmozunk, tévedést tévedéssel keresztezünk és rossz döntést még rosszabb döntésekkel akarunk orvosolni. Miért? Csakhogy tökéletesnek tűnjünk. Micsoda paradoxon! Tévedés azt hinni, hogy nagyképűségünk, ékesszólásunk, szakmai felsőbbrendűségünk megvédhet bennünket az oly nyilvánvalótól. A hiba nem több és nem kevesebb hibánál. Mi döntjük el, hogy mire és hogyan használjuk fel azt. Ha bölcsen élünk vele, akkor okulunk belőle és őszintén képesek leszünk megvallani azokat eképpen: “sokszor és sokat vétkeztem – gondolattal, szóval, cselekedettel”.

Ez is érdekes lehet