Önsorsrontás, de minek?

írta Árpád
0 megtekintés
Figyelem! A bejegyzést több, mint egy éve publikálták, ezért annak tartalma elavult vagy irreleváns lehet.

Mostanában blogvadászat közben egyre több rinyablogba ütközöm, melyek írói sokszor sikertelennek értékelik a saját életüket, holott van egy fajta egzisztenciájuk, sőt család és gyerekek, szolid karrier ívük, egy jól bejáródott életük; mégis. A férfiak mintha ezt kérdeznék a világtól: csak ennyi az élet? Nőknek elnézendő jellemgyengeség, pláne anyák esetében, akik mint valami élethosszig tartó inkubátorok a fogantatástól a felnőttkorig óvják gyermekük, számukra és miattuk élnek. Én, aki viszonylag szélsőséges családi körülmények között nevelkedtem 15-16 évesen karácsony táján mindig irigykedve néztem az “egész” családokat, ahol volt két szülő, testvér, éltek még a nagyszülők és mind-mind egy nagy terített asztalnál ülhettek szenteste.

Önsorsrontás, mikor az életed minden kelléke rendelkezésedre áll, te mégis sajnálkozol. Hitvesztés, de nem Istenben, vagy rendszerben, hanem önnönmagadban. Kevesebb szomorú dolog van a világon és valahol minden emberi gyarlóság innen indul: nem hiszed, hogy elég amid van, hát lopsz, nem hiszed, hogy van elég erőd, hát gyengébbeket bántasz, nem hiszed, hogy szép vagy, hát a külsőségekhez kötözöd magad.

A felhígult világ és a napraforgó eszmék fergetegében jól megtanították: különlegesnek és egyedinek kell lenned – viszont az a helyzet, hogy ezt a jogot nem kell kiharcolni, fogantatásod pillanatában jár lényed megismételhetetlensége. A média mégis ezt súgja: légy még egyedibb – majd úgy nyíratod a hajad, ahogy minden második ember egy hét múlva, úgy öltözködsz, ahogy mindenki a városban és rájössz, hogy másolod a másolatot és ettől persze szenvedsz.

Harmadik telem következik Budapesten és csodálkozom, miként alakul az életem napról napra, apró örömökkel és bosszúságokkal, miként alakulok velük magam is. Három éve, otthon Szerbiában, állva a -15-ben a boltban éhbérérét ki hitte volna mindezt? Örülök a nehéz életnek, amit kaptam, mert megtanított hinni magamban, ez a hit segített mikor idejöttem, vagy elmentem az első állásinterjúimra, lakást keresni, egyáltalán kiállni magamért.

Egyszer egy tréningen hallottam a régi római bölcsességet:

Céltalan hajósnak semmilyen szél sem kedvez.

0 hozzászólás

eddielion 2014.11.22. - 22:13

Szia!

A felhígult világnál kicsit elakadtam. Én is gyakran használom ezt a kifejezést, de most, hogy más írta le, megütköztem rajta.

Mert a világ a mi szemünkben valóban felhígult [’77-es vagyok], de vajon mit szól hozzá az, aki mondjuk 1998-ban született, azaz ma 16 éves? A mi szüleinknek a Beatles után következő ABBA, esetleg Rick Astley talán nem volt „felhígult”? A bakelitlemez után a CD nem szólt hamisan? A gyorséttermek megjelenése nem rántotta görcsbe az idegeit a házimunkához szokott asszonynak?

Gyanítom, hogy érted, hová akarok kilyukadni.

Amúgy a mondanivalóval tökéletesen egyetértek. Ezer és ezer apró csoda van az életben, amit értékelni lehet.

Új vagyok nálad, nem akarom a saját blogom egyik bejegyzését azonnal reklámozni, mert az illetlenség lenne, de hasonló gondolataim már nekem is voltak.

Üdv,
Eddie

Szabó Árpád 2014.11.23. - 09:25

Üdv Eddie!

Örülök, hogy benéztél!
A felhígult világ számomra olyan gondolati kép, amely a világ szerkezetileg történő átalakulását jelenti több aspektusból:
– a népesség robbanásszerű növekedése (77-ben még csak 4,2 milliárd, ma 7.2 milliárd ember él a bolygón)
– a technológia által biztosított gyors információáramlás (már másnap nyírnak neked Katmanduban olyan frizurát, mint előző nap Párizsban)
Ecetera, ecetera.

A hígulás annyit is jelenthet, mint a lényeg feloldódását és elvesztését és a sajátságos jelleg (nemzeti, kulturális) eltűnését.

Annie404 2014.11.23. - 18:45

Én 92-es születésű vagyok, úgyhogy EDDIELION kérdésére válaszolnék is. Igaz, hogy még talán pont abban a korban születtem, amikor még megéltem a cd és kazetta, walkman, flopy lemezre mentés korszakot, a 98-as születésűeknek ez szerintem már javában kiesett. Kivéve, ha a szülők ragaszkodnak még a régmúlt cuccaihoz, és tartanak még a lakásban régi relikviákat.

Na és, hogy mit szól egy fiatalabb ehhez?
Nagyjából ugyan ezt, ahogy a bejegyzésben le van írva.

Rengeteg ismerősöm van, akinek megvan mindene, mégis látom, hogy nap, mint nap szenved a FB-on, és a 20. blogspot weboldalán. Minden bejegyzése arról szól, hogy mennyire egyedül van, nem szereti senki, és nincs pénze, de minden második bejegyzésben 20-30 ezres tételek felhalmozását látom, és partifotókat 10-15 emberrel. Ez nekem annyira ellentmondásos, hogy le sem tudom írni. Le is törölnék sok illetőt, de mivel régi osztály társam,vagy más közelebbi ismerős,. inkább nem teszem.

Olyanok sírnak hülyeségekért, akik amúgy teljesen értelmetlen módon, pénzt már spórolni nem tudó emberek minden évben megveszik az újonnan kiadott Iphone-t. A kérdésre, hogy “miért?” sokan csak ennyit mondanak: ” mert aki nem vesz Iphonet az nem egyedi, az nem menő. ” Magyarul az egy hulladék a világban, aki nem tudja megvenni 200 ezrekért évente ezt a telefont. ( de hozhatnék más példát is, csak mivel minden évben ezt kell látnom Fb-on, pont most a múlt hónapban is ezért böki nagyon a csőröm)

Szerintem ez elég szomorú, hogy már nem csak a készülékek gyártói sulykolják az emberbe, hogy csak akkor vagy egyedi meg értékes, ha az ő cuccukat veszed, hanem már maga a vásárló is ilyen szemmel látja a világot.

És a felhígult világ erre tökéletesen jó szófordulat, nem is merek belegondolni, hogy hova tart ez az egész gondolkodásmód. Nem is akarok inkább belegondolni, mert nem akarok ” rinyabejegyzést” írni. Inkább szemet hunyok .

Szabó Árpád 2014.11.25. - 07:56

Helló Annie404!
Furcsa, vagy inkább azt mondjam jó ezt egy fiatalabb szájából is hallani. Néha úgy érzem magam lassan a harminchoz érve, mintha én is a padon ülő kisnyugdíjas lennék és minden elvonulóval kapcsolatban megjegyzem: “hogyezekamaifiatalaok”! 🙂 Közben pedig dehogy.
A státusszimbólumokra épített élet elég szomorú dolog tud lenni, ebben egyetértünk.

Laci 2014.11.25. - 14:41

Annie404, nem gondolod, hogy a FB való nyomorgás csak azért van, mert a kamasz korú gyerek nem kapja meg a figyelmet, pl. a szülőktől? A legújabb okostelefon és miegymás pedig csak azért szükséges, hogy azzal legalább a társai figyelmét felkeltse.

Véleményén szerint minden külsőségbeli megkülönböztetés csak a figyelem kivívását célozza.

Mert hiába van valakinek teljes élete, egzisztenciája, családja, gyerekei, egyszóval mindez hiába áll rendelkezésére, ha az életében szereplők egyszerűen nem veszik őt észre, csak a maguk dolgaival törődnek. Később persze pénzen vett tárgyakkal kárpótolják a elfelejtett törődést, a figyelmüket.

Szabó Árpád 2014.11.28. - 17:41

Én sosem értettem amúgy ezt az iSznob dolgot. Gondolom az ára teszi egyedivé. Szánalmasabbat amúgy nehezen tudok elképzelni, hogy valaki nagy nehezen összeszedi a kis pénzét egy telefonra, aminek nem tudja fizetni a részleteit, de azért villog vele. A selfie fényképek pedig külön kategória, amitől rendszeresen rosszul vagyok. 🙂

Laci 2014.11.29. - 14:24

A selfiezés talán már az egoizmus tombolásának a csúcsa. Mi űberelhetné ezt? 😀

cica 2015.03.07. - 01:12

Ez a mai kor az EGO kora,azaz a következőkben az EGO kora jön el. Az emberiség rég nem látott,vagy talán soha nem látott EGO szintet ér el! De mi kell ehhez? Először is egy neveltetés egy rendszer ami adott..az uj generációt úgy nevelik rakják össze mint a T 500-as terminatorokat! A szallagon lógnak és hamarosan a mindenapjaink részévé válnak! Vannak már próba DEMO!! verziók is 😀 De az EGOs ember buta ez által vezethető és irányítható formálható..az EGOs ember ne mtud együtt élni a társadalmával ezért lázong,elégedetlen és szenved! – Minden gondját baját másokra keni,majd rossz politikusokat szavaz a parlamentbe,akik tudni fogják mit kell mondani hogy megnyerjék ezt a réteget! És egy globális kattasztrófa felé lökik a világot,beláthatatlan következményekkel! A T 500-as nem a svájcinéger hanem az egoista lebutult ember aki megbosszulja a világra jöttét!

Ez is érdekes lehet

%d bloggers like this: