Lassan két éve már, hogy városra költöztem, de még mindig meg tud lepni vagy épp botránkoztatni a magyar főváros abbeli képessége, ahogy igyekszik távol tartani az ott élőket a hétköznapi értelemben vett józanságtól. Különösképp karácsony környékén bontja virágát valami indokolatlan téboly, melynek alkotóelemei kétségtelenül a nyugati trendek, mint a kirakattá díszített lakások vagy a méregdrága ajándékok kötelezettsége. Na meg az idegbetegség már december elejétől.
Budapesten más jellegű az öreg este, nincs visszhangot verő kutyaugatás, súlyos csönd, karsztosan hideg holdfény a derült égen. Helyette fények, sápadt, sárgás , ünnepi fények gyúlnak, de messze december küszöbe előtt… Október végét írtuk mikor egy rendezvény kapcsán az egyik plázába mentünk. Legnagyobb megrökönyödésemre már akkor ott tekergőztek a műfenyők indái az oszlopokon, néha felcsendült a háttérzajban egy-egy karácsonyi dallam és egyértelműen vásárlásra biztatta az outlet görögországi nyaralásukról épp csak visszaért, egyébként is eladósodott magyar családokat. Dobtam egy hátast, főként, mert pont ezen a napon kb. 25 fokos hőség ostromolta a betondzsungelt, igazi vénasszonyok nyarát idézve a sárga villamosok acélkígyói fölé. Nem tudtam összeegyeztetni a képet, egyszerűen „nem értettem”. Az ilyen pillanatok és felismerések egyre csak szaporodtak az ünnep közeledtével. Az IKEA szalmakecskéjének felfoghatatlan népszerűsége is egy ilyen érthetetlen kakukktojás. Természetesen hülyének néztek, elvégre is kecske egyenlő karácsony! Mindazonáltal, hogy az üzenet nem egyértelmű, számomra mégis a sült alma, a pörkölt dió és méz szimbolizálja az ünnepre való készülést. A sárgás fényű villanykörténk alatti küzdelem nagyapám rozsdás mákdarálójával és a sparheltben pattogó tűz melege rímel az ünnepre, nem egy svéd szalmakecske.
Visszatérve a plázára (ahol állítólag elegendő pénz ellenében túlélhetsz egy hetet anélkül, hogy kitennéd a lábad) az egyik Tesco-s bevásárlás alkalmával betértünk valami dizájn üzletbe is, ahol már november végén igazi giccsdömpinget hordtak halomra: plüss jegesmedve szélvédő jégtelenítő autósoknak, karácsonyfadíszek (az ízléstelenebb fajtából: mind árra és kinézetre való tekintettel) és amitől jött az agyvérzés – tessék kapaszkodni – karácsonyi fiókgombok!!!! Kérem, ki az az elmeháborodott, aki fogja és nekiáll advent heteiben csavarhúzóval lecserélni az összes fiók gombját a házban? Ekkor végleg be kellett látnom, nem kandi kamera vagy kész átverés a ládányi fiókgomb és a többi nevetséges dísz, hanem véresen komolyan vett valóság, melyből minden kicsit zakkant ember kanyaríthat magának egy szeletet.
Ha már becsavarodás az ünnep apropóján, akkor feltétlenül meg kell említenünk egy német városi legendát is: ünnepek tájékán egy teljesen újfajta betegség ütötte fel a fejét a herzig háziasszonyok között, akik már túlhaladottnak tartják a káposzta-virsli-sör kombó ünnepekre való biztosításának igényét és majmolva a nyugatot igazi amerikai túlzó karácsonyi hangulatot kívánnak teremteni kicsiny otthonunkban – talán elfelejtették, hogy szüleik közel harminc éve kezüket lábukat összetették volna egy csehszlovák műfenyőért? A szorgos Helgák és Petrák ugyanis manapság egymást után kapnak ideg összeroppanást a készülődés alatt. Annyira szép ünnepet szeretnének a családnak, hogy egyszerűen túlpörögnek, ha valami nem a tervek szerint megy. Recsegve-ropogva törnek a fakanalak a német konyhákban, ha nem kell meg a bejgli, nem ég egy izzó a fán, vagy ugye, mint feljebb említettük, nem jut egyforma fiókgomb a komódra, hogy a rézveret helyett két télapó vigyorogjon 25. reggelén a „tökéletesen elbaszott ünnep” házigazdáira…
Hangulatában és szellemében mindig igazabbak azok a szerény karácsonyok, melyeken az összetartozás a fontos és nem a fa magassága vagy az ajándékok értéke. Többet ér hát a száraz linzer vagy az egy szál fenyőág mely alatt igazán ott van ajándékba a lelkünk és a valódi szeretet.
0 hozzászólás
Kicsit azért eltúlzottnak érzem az írás tartalmát, hiszen a többségnek sem ideje, sem lehetősége átvenni a média reklámjai és a plázák által kínált, felszínességben kimerülő ünnep-változatot. A többség egész normálisan viszonyul – környezetemből vett tapasztalat, és hozzávéve a blogos, messze határon túli, ismerőseim karácsonyi szokásait. Utóbbiak között igaz, akad olyan is, aki aranycsengős, fenyőgallyas vécéülőke takarót használ egy hétig, és a kutya alatt is karácsonyi díszes pokróc díszlik, de mások például erdei kirándulást szerveznek, utaznak, vagy egyszerűen a legszűkebb családdal beszélgetnek egy jót, mert a sürgést, forgást mellőzve jut rá idő. Az elvárást teremtő filmek és a reklámok karácsonyait elfelejtve egészen másfélét élünk meg, másként. Azoknak is van karácsonya például, akik nem ragaszkodva az erőltetettnek érzett régi szokásokhoz, saját hagyományt teremtve ünnepelnek. A munkába, a készülődésbe beleszakadó háziasszony ha megállna egy pillanatra, és őszintén válaszolna arra a kérdésre, hogy vajon a maga elvárása miatt teper-e, vagy mások várják el tőle….. kiderülne, hogy a szűk családja inkább szeretne békés, szerényebb asztal köré ülni, mint a mértéktelenséget demonstráló, izzadságszagú, hisztériás anya kedvéért tűrni és a végét várni a karácsonyi összejövetelnek. Kis falunkban a szegénység megoldotta a problémát: tülekedés esetleg csak a segélyosztáskor, vagy a számlafizetések napjaiban van – a postán. A reklámok karácsonyai olyan messze esnek innen, olyan valószerűtlen világról beszélnek, hogy a valóságba alig-alig zavarnak be.
Jómagam is szaladtam már bele késbe az ünnepek kapcsán, pár éve nekifeszülve szerettem volna karácsonyt “csinálni” és valóban a jó válasz erre, csak az : nem lehet és voltaképp felesleges is. A város lényegesen más ritmusban éli az ünnepek idejét, gyorsítva, sokszorosan, felnagyítva, ezáltal torzítva is. Ezek tapasztalatok – pláne a karácsonyos wc ülőke, na igen. A megszokott, lassú falusi ünnep – egyrészt persze pénztelenség okán – nyugtató tud lenni és bensőségesebb is. Napokban kaptam üzenetet ismerősöktől, karácsony alkalmából kerekedjünk fel és menjünk bowlingozni a társasággal – morogtam is eleget ennek okán, hisz csorbítjuk az egymásra figyelést általa, jobb lenne egy forralt boros lusta este, beszélgetve… 🙂
Ha így vesszük 23-án délután már nem is kéne itt ülnöm a monitor előtt. De épp nemrég értünk haza lányommal a fenyővásárlásból, szusszanok egy kicsit most. Közben az asszony és fiam a templomi pásztorjáték próbájának fáradalmait pihegik. Sem külsőségekben, sem lelkileg nem vagyunk száz százalékosan a karácsonyra hangolódva. De kikérném magamnak, ha ezért bárki is követ akarna hajigálni ránk (nem fogjuk az ünnepi időszakot végiglelkigyakorlatozni és a város hajléktalanjainai sem fogjuk szétosztani az értékeinket – azon meg rég túl vagyunk, hogy miden csilli-villi patent legyen). A megfeszülős, csakazértis dolgok persze nem is működnek, vagy ha működnek is valamennyire – visszaütnek, de nem csak a tálalás vonatkozásában, hanem a “valódi szeretet” és társai vonatkozásában is. Azt sem lehet kikényszeríteni. Viszont demagóg módon hiszem, hogy kicsit törekedni kell rá, picit erőltetni kell. Ezért nem is zavar nagyon Árpád, hogy az írásod is demagóg.
Ezen meg ne sértődj lécci! Nem ismerjük egymást ezért lehet nem is kellene mondanom, de így érzem. Azt gondolom egyébként, hogy ebben az időszakban egyébként jobban is elfér, “illik” is a demagógia (melyet én magom, mint mondtam kedvelek is egy bizonyos pontig, és használom is előszeretettel). Viszont ez a falu-város szembeállítás nekem kicsit túl felszínes – és ezt sem bántásból mondom. Megértem, hogy neked ez egy meghatározó tapasztalat és az életedre kiható jelentős változás, de ennél sokkal több minden határozza meg azt, hogyan éljük meg pl. a karácsonyt (is).
Tény, hogy Budapesten vagy egyéb nagyvárosban és kis faluban is ritkán járok – lehet, hogy azért sem talál el ez az írásod. De hozzászólni könnyű, mert erről mindenkinek van véleménye. Én egy város külterületén, községszerű környezetben nőttem fel, jelenleg pedig egy nagyobbacska vidéki városban élek. Az ünnepek megélésére ezeknél azonban jóval nagyobb befolyással bírtak az adott életszakaszaim: Teljesen más volt gyermekként, tinédzserként, fiatal felnőttként, párosan, gyermekesként és más most egyre nagyobb, tinédzserkorú gyermekekkel. Nem is beszélve arról, hogy szintén jelentős eltéréseket okoz, hogy te magad és környezeted, milyen értékeket, szokásokat preferálsz.
Szóval persze, nem elhanyagolható a fizikai környezet, a városnak és a falunak is vannak előnyei és hátrányai, hatnak ránk. De nem hiszem, hogy ezek lennének a legfontosabb befolyásoló tényezők.
Az egoblogok sajátossága (blogfajta ez is), hogy az azt író nézőpontját mutatják be és nem igyekeznek egyetemes igazságokat megfogalmazni. Demagóg… Hmmm, vannak véleményező posztjaim, melyek eleve lázítónak szántam, erről pont nem gondoltam, de az olvasói feedback mást mutat, így ebből is tanulhatok. Hatalmas hozadéka – hasson akár negatívan, akár pozitívan- hogy hozzászólásra ingerli az olvasót, párbeszédre, aminek a blogger mindig nagyon örül. 🙂
Az én nézőpontom mögött a két véglet megélése rejtőzik, hogy hogy tudok az ünnepi zsongás és egymásra nem odafigyelésről, a városi felszínességről váltani a falusi, mindenki mindenkit ismer attitűdre váltani, és hogy ezt egyik napról a másikra kell megtennem, furcsa kontrasztot biztosít az ünnep és ünnep között…
De egyébként egy új, érdekes nézőpontot hoztál be abból a szempontból, hogy különböző életkorokban hogy éljük meg az ünnepet, érdemes eltöprengeni rajta.
Ha nem egoblogolok, akkor is az én nézőpontomból nézek – gyanítom hogy ezzel kb. mindenki így van – ráadásul a saját nézőpontunkból próbálunk egyetemes igazságokat farigcsálni, mint ahogy teszem én is most. 😀
A te falu-város nézőpontod nem egyedülálló, többen is beszéltek már ilyenekről, pl. Ady is száz éve:
http://www.youtube.com/watch?v=qlpQ_ms0IDc
De ha összekaparnám a nemlétező klasszikus műveltségem, akkor biztos lehetne még sokkal régebbieket is citálni, gyanítom, hogy már az ókorból is. Tessék még egy új nézőpont: történelmi.
Viszont, ahogy neked a falusi csend a meghitt, az otthoni, úgy másnak a városi zsongás ugyanez, az nyugtatja meg, abban érzi magát otthon és pont a falu az idegen, nyugtalanító…
Valószínű a legtöbben egyetértenek veled abban, hogy kell a józanság, sőt az önkritika is a fogyasztói társadalmunkba, néhányan abban is hogy kell lelkiség is. De azért nem egyszerű szembenézni magunkkal: Mindannyian részei vagyunk a fogyasztói mókuskeréknek és ha a legtöbben nem is veszünk karácsonyi fiókgombokat vagy vécéülőke-takarót, azért ha mélyen magunkba nézünk találhatunk hülye szokásokat (én legalábbis biztosan és nem is kell mélyen kutakodnom).
Egyébként, ha nem is lettünk idegbetegek így estére, pl. mi azért jól lefáradtunk – pedig nem is voltak olyan nagyon rohanós elmúlt napjaink. Viszont a hajtás sajnos megy egész évben – nincs kiszállás. Ha jó is lenne… ahogy Ady is mondta.