Az élet mely nem hagy lehetőséget megtorpanásra gyakran átokként lebeg az azt megélők feje felett, mégis a viszontagságok sodrában visszatekintve áldás. Megállapítás félúton az alkonyatban duplájára hajtott nem is létező viaszos asztalterítőként érzelmi rétegek közé rejtve ketten terítenek tálaláshoz – a vacsoravendég az idő , gondolkodás az idő foga – falatonként lakmározik, felzabálja az életed ha túl sokat töprengsz…
Nem, nem kell hirtelen dönteni, mégis sovány a rendelkezésre álló homok az órában, oly kevéske mint a fogyó holdsarló / csak egy pillanat és már átléptük a határt: innentől már az ész döntött a szív helyett, innentől jó nem jöhet, csak látszólagos belenyugvás.Mindig élmény mikor érzelmi alapon létrejövő kapcsolatok fonalát kell kézbe venni és gombolyítani, az első pár perc kicsit pironkodó, kicsit szaggatottak a mozdulatok, a maszkok még a helyükön – aztán hirtelen huszárvágás, az egyik észbe kap (általában az idősebb): ez nem a közélet, szükségtelen a palástolás és hirtelen megkönnyebbül mindenki. Az írásba adott rejtvényekhez nálam az ő kulcsa, nála meg az enyém / érti mi miért kerül képernyőre, ismerem a sorai mögött mozgó fogaskerekeket: olvasatban egyszerű – élőszóban bonyolult / nincs törlés billentyű csak azonnali asszociáció. Mondanom sem kell, sokkal hitelesebb, még ha oly sutának is tűnik a hanglejtés vagy a mellé szegődő mozzanat, ugyanakkor megnyugtat: emberből vagyunk, a szellemi eszencia csak ráadás. Valahol bizonyosan létezik egy ilyen találkozások és elmélkedések mikéntjére törvénykönyv – nekem mindig ugyanígy megy akivel a sors közös vágányra irányította a szerelvényünket.
A leszűrendő tartalom minden esetben ugyanaz, hol bor, hol kávé mellett. Ez alkalommal sarlatánságnak ható pillanat csilláma is villan a gyér világításban: kártyalapok perdülnek tengelyük körül – a merev intellektualitás smekkjét a spiritiuális világ átszüremlő éteri lehelete adja: minden művészi vénájú számára létezhet eme hit a sorsszerűségben?
Kérdés hangzik és jön a válasz, meglepő pontossággal mint egy fülszöveg vésődik rá a közeljövő és egy találkozás kimenetelének szummája az eljövő pillanatokra irányt mutatva. Emóciókat megidéző krétakörben állnak a vajákosok, melyben megjelenik a hívott szellem azt suttogva: érzelem az értelem felett barátom, vagy nesze neked sötét örvény mi magába rántva húz majd egyre lefele!