A közeli bevásárlóközpont neonragyogásában álltam bambán, vártam a soromra, mikor megláttam a küllemre kellemes üvegsószórót a polcon. Mivel már három éve élek Budapesten, egyre többször szembesülök vele: alapellátásom kellékei hiányoznak.
Amióta itt vagyok, zacskóból sózok. Hiába, nem fért be minden a nagy bőröndbe a kaland kezdetén. Olyan méltánytalannak éreztem ezt is, ezért besüllyesztettem kosaramba az üvegcsét, minek felső harmadát élénk zöld műanyag gyűrű szegélyezi.
A polcon, közvetlenül mögötte asztali borsdarálók sorakoztak, ugyanabból a készletből. Filléres ára mellett igazán nem tűnik bóvlinak – gondoltam. Egyébként sem volt nekünk borsdarálónk otthon soha. Mindig, az éveleji disznóvágásból megmaradtat használtuk aztán, egész évben. Ám legyen! Még visszaszaladtam a sorból egy kis színes borsért – eddig sznobságnak tűnt, miért nem jó a sima, fekete? – de a várható esztétikai élmény elhessegette a gondolatot.
Hazaérve hadrendbe állítottam a két új szerzeményt és ismételten meg kellett állapítanom, hogy jó vásárt csináltam. A sószóró szemmel láthatólag a tőle elvárható diszkrécióval adagolta az apró, fehér sókristályokat. Ám a borsdaráló, mikor először tekertem meg, igazi meglepetést okozott! Olyan illatmolekulák röppentek fel a frissen tört színes bors forgácsai nyomán, amilyeneket addig még soha nem éreztem! Friss, izgalmas, erős illata volt, egyszerre mély és könnyed is. Az asztalon heverő, még langyos kenyérből törtem egy darabot és megszórtam az élménnyel.
Mikor tíz perc múlva még mindig ugyanazzal gyermeki hévvel szórtam a fűszert, mint amivel vélhetőleg az ember először két lábra áll, vagy beszélni kezd, belém hasított a felismerés: mennyire szegények is vagyunk bizonyos tekintetben! Nem anyagilag, vagy szellemileg, sőt még lelkileg sem. Csupán egyszerűen élmények terén.
Ott ültem a konyhaasztalnál a maradék félvekni kenyeremmel meg a borsdarálómmal és csak a kihagyott lehetőségek, voltaképp egy meg nem élt élet bizonyossága suhogott vészmadárként a fejem fölött: nem ismerheted az egész világot igazán soha, hát mire fel ez a gőg, ember?