Myers-Briggs ítélete: INFP vagyok!

írta Árpád
2 megtekintés

Vannak a normálisak meg a többiek! – ez a tételmondat sokszor hangzik el mikor embereket próbálunk egymáshoz mérni viselkedésük alapján, holott a normalitás nem létezik ilyen formában – sőt filozófiai szempontból értelmezhetetlen kategória. Az emberi szellem és viselkedés tanulmányozása csupán száz éves múltra tekint vissza, mikor Freud és Jung úttörő munkásságuk révén feltették kellemetlen kérdéseiket az elme működésével kapcsolatban. Azóta nagyon sokat változott a világ és felfogás, a pszichológia és a pszichoanalízis is egy sajátos evolúción ment keresztül, ahogy egyre több kísérletre nyílt lehetőség e témakörben.

Mára már természetes a bűnelkövetők motivációit és tetteit boncolgató kriminálpszichológia alkalmazása a bűnesetek feltárása során, sőt a HR kiválasztási folyamatok során is nagy hangsúlyt fektetnek a állásinterjúkon a jelentkezők felmérésére a megfelelő munkaerő megtalálására. Sok cégnél a munkáltató a különböző osztályok és szervezeti csoportok összeállítása során is figyel a személyiségtipológiákra és tudatosan helyezi egymás mellé pl. a sokat gondolkodó és motiváló, cselekvő embereket, hogy kiegyenlítsék egymást.

A mai közvélekedés és populáris társadalmi trendek is alátámasztják a önismeret jelentőségét és jelentős erőforrásokat mozgósítanak a személyiség fejlesztésére, akár az asszertív kommunikáció fejlesztésével vagy a megfelelő célkijelöléssel, mert felismerték, hogy a megrekedést, vagy kiégést sokszor a kellő önismeret és a belső célok hiánya idézi elő.

Az egyik legismertebb személyiségteszt a Myers-Briggs-típusindikátor (MBTI), melyet Katherine Briggs és Isabel  Myers dolgozott ki Jung munkájára támaszkodva, mely elrugaszkodott a Freud általi meghatározásoktól, mely a pusztán a libidót (a szexuális energiát) helyezte a személyiség működési koncepciójának középpontjába – később kiegészülve a három mádik meghatározó “motivációs erővel az eros-al, destrudo-val és thanatos-al. Az MBTI más meghatározásokat használ az észleléssel és érzésekkel kapcsolatos preferencia dichotómia alapján. A teszt különböző variánsai magyar nyelven kitölthetők a Lélektani Típusok oldalon. Érdemes az időt rászánni és a 94 kérdéses tesznek nekiesni, mert ez már a mennyiségből és komplexitásából adódóan is több esetben vizsgálja a viselkedést, a felvázolt élethelyzetekre adott válaszreakciók alapján.

Én a teszt alapján az álmodozó idealista lettem (vagyis INFP) és mit kell mondjak van benne némi igazság hisz személy szerint inkább befele élek és a belső értékrendszeremhez igyekszem igazítani a külső körülményeket, míg én magam nehezen tudok minden fenntartás nélkül másokhoz, a külső világhoz igazodni – pl. megvetem a divatot és csak kényelmes ruhákat hordok, ezért olykor slamposnak hatok. Ahogy van mit kitenni az ablakba ilyen szinten, ugyanúgy van mit a szekrénybe is suvasztani: nehezen tudok együttműködni másokkal, mert nehezemre esik a saját fejemben összehangolni a dolgokat, nemhogy még másokkal is egyeztessek erről az állapotról.

Intorvertált hópehely vagyok

Nincs mit szépíteni, el vagyok a saját világomban és nem tartok igényt túl sok külső szereplőre, sőt számomra a magányos tevékenységek, vagy az egyedüllét inkább motiváló erőként jelenik meg és pozitív felhanggal párosul. Az olvasás ugye eleve egyszereplős cselekvés, a szomszéd átszüremlő horkolása is felhúz, a tökéletes csend fontos szempont az éltemben. Számomra az írás (ami láss csodát, megint csak egyszemélyes buli) elképzelhetetlen olyan környezetben, mint egy kávéház vagy gyorsétterem. A dolgozóban egyedül az én asztalom van a fal felé fordítva és a munkaidőm 80%-át fülessel a fejemen tolom végig – a semmiről sem szóló eszmecserék taszítanak.

Moziba kizárólag egyedül szeretek járni, idegenek mellé ülve bámulni a vásznat nálam már “társasági eseménynek” minősül – főleg mert szeretek hazafele baktatva pl. egy filmfesztiválról – morfondírozni a látottakon és belehalnék, ha meg kellene beszélnem valakivel a movie-t. Az ok egyszerű: a jó film még napokkal később is dolgozik bennem és újra és újra átkeretezem, újradefiniálom és ezt egy beszélgetés az adott műről bebetonozná, sőt elvárásként köteleznének rá, hogy szilárd álláspontot képezzek vele kapcsolatban. Igen, néha még a “szeretem-nem szeretem” dolgokat sem tudom elválasztani egymástól, ami nem teszi egyszerűbbé az éltet, de érdekesebbé mindenképp.

Kifele is csak megérezni vagyok hajlandó

A teszt szerint – teszem hozzá helyesen – a külvilágot is inkább megérzések, intuíciók útján fogom fel, főleg az embereket, ezért is könnyű felszínes kapcsolatot kialakítanom bárkivel. Ismerősök és munka révén is sokszor kerülök olyan idegen emberekkel teli társaságba, akikkel gyorsan megtalálom a közös hangot. Ugyanakkor nagyon nehéz számomra bárkiben megbízni, sőt van egy pár emberből álló holdudvarom, akikben jobban megbízom, de feltétel nélkül soha, a párkapcsolatom sem kivétel ez alól. A vakbizalom olyan úri huncutság, melyet meghagyok másoknak. Gyakran irreális ember és helyzetértékeléseim születnek a intuícióimnak köszönhetően, mely számos félreértést is eredményez, ha az antennám nem működik rendesen, vagy csak lusta vagyok értelmezni a jelzéseket.

Az Intuíció elősegíti a típus filozófiai hajlamát, és segít neki a mintázatok észrevételében. Az Intuíció, kiegészítő funkcióként segítője az Érzésnek, és szokatlan képességet ad az egyénnek a személyiségfejlődés és a nyelvtanulás terén-ami remek alapot ad az irodalmi tehetség kialakulásához. Ha az INTP-k a szavak mérnökei, akkor az INFP-k a művészei.

Én meg az ügyeim…

Eszter írt múltkor róla, hogy vannak emberek, akiknek ügyük van; na ez az. Itt az ügy főleg a hivatással kapcsolatos formában fogalmazódott meg, mint valami nemes és tiszteletreméltó dolog. Sajnos – nem sajnos az olyan munkák vagy tevékenységek, melyek számomra kiemelten fontosak és egybevágnak az értékrendemmel előbb utóbb üggyé vállnak a számomra is és akkor nem vagyok túl kellemes ember – többek között ezért sem vagyok való vezetőnek, mert akkor “mindent az ügyért – bocsánat, ügyemért” jelmondattal lebuldózerolok mindenkit, pillanatok alatt foszlik semmivé a híres megértésem és elvakultan küzdök a cél eléréséért.

Emlékszem még egy konfliktusomra a dolgozóból, mikor egy nagy projektben kaptam egy lepkefingnyi szerepet, ami számomra nagyon fontos volt és mindenkinek nekimentem, mindenkin minden számon kértem, mert aggódtam az ügyemért, a nagy egészért. Nem kifizetődő tehát üggyé tennem semmit kellő körültekintés nélkül, mert abból mindig csak a baj van és agresszív döggé válok tőle. Ilyenkor egy szellemi sallert szabad adni.

Idealista buzgómócsing aki az egész értelmét keresi

Igen, bárhonnan is nézzük a leányzó fekvését – ami ez esetben a személyiségem – mindig az előre haladást, a megértést keresem és valahol szerelmes vagyok a nagy, idejétmúlt lovagi erényekbe, mint a hűség, bátorság, önfeláldozás, vitézség, hovatovább hősiesség. Jókat vidultam ugyanakkor a munkákkal és készségekkel kapcsolatos “ajánlások” láttán a Myers-Briggs teszt kiértékelésében, hisz egyrészt hangsúlyozza, hogy kommunikációmban nem biztos, hogy szóban tudom a leginkább elmondani a fontos dolgokat, mindinkább az íráshoz van tehetségem – köszönöm a pozitív visszacsatolást! Üzleti létben meg a szervezetfejlesztéssel és tanácsadással kapcsolatos munkaköröket javasolja, ami ugyancsak jól eltalált, hisz lassan már három éve pont szervezetfejlesztéssel foglalkozom, mostanság pedig a tréner létbe is volt alkalmam belekóstolni és mindkettőben jól érzem magam, megbecsülöm azt.

A mindig jobbra való törekvés a másik nagy hajtóerőm: mindig mindent lehet optimalizálni, kihajítani a felesleges dolgokat, lefaragni a semmiségeket, egyértelművé tenni az egyértelműt, irányt adni a dolgoknak, hogy azok még jobbá váljanak ezáltal. Ezt a tulajdonságom sokan méltányolják a környezetemben és mivel számomra is roppant fontos, ezért természetesen üggyé válik, ami néha negatív dolgokat is magával hoz, pl. fél évente teljesen átszabom a munkarendem, a melós számítógépem logikáját, átrendezem és felforgatom a lakásom, átalakítom a blogom. Igen, ez néha kicsit idegesítő is tud lenni, nincs mit szépíteni rajta.

Buksisimit minden nap, de kritikát soha

Működésem lépfenéje (mind magánéletben, mind munkaéletben), hogy nem vagyok képes “eco” módba állítani a pozitív visszajelzések iránti igényemet – ami hangyafasznyi önbecsülésemből fakad (meg a fiatalkori bipoláris zavaromból): másokat minden nyavalyájukkal képes vagyok elfogadni a felszínen, míg saját magamnak soha nem leszek képes megfelelni, kicsit sem. Hogy ez magammal hozott, társadalmi és szocializációs átok-e vagy tényleg alapszemélyiséggel járó hendikep, nem tudnám megmondani. Igen, a dolgozóban néha igényem van rá, hogy “Csodálatos Árpádnak” nevezzenek és a sarokba szorított irodai magánterületemet “Árpádiának” kereszteljék. Szélsőséges buksi simikre van itt igény kérem, melyekből le kell faragni a jövőben!

A kritika az amivel tényleg a sárba lehet döngölni egyik pillanatról a másikra, de csak akkor, ha valamilyen az alapértékeimmel kapcsolatban hangzik el, hogy “az azért így nem frankó”; míg azon csak vidulok ha megjegyzik, hogy szar kajákat eszem és embert még nem láttak, aki egy hétig minden ebédre képes Smack levest enni amit szigorúan két túrórudi előz meg.

Mindent, legyen az ember vagy egy apró organizmus az álatala lényegesnek ítélt tulajdonságai alapján értékel, gyakran azt alapul véve, mennyiben tartalmazza a jóságot. A jó tettek belső elégedettséget váltanak ki bennük, aminél a szemükben csak az emberiség embertelenségével szembeni küzdelmük fontosabb.

Nos igen, végszó gyanánt a fentebbi idézet tökéletesen összefoglalja a szemléletmódom lényegi esszenciáját, melyben nem csak pozitív értékek és minták tükröződnek, hanem számtalan olyan negatív, hátráltató tényező is, melyek még hosszú évekre kínálnak elfoglaltságot a személyiségem fejlesztése terén.

Myers-Briggs is ezt mondaná

Az önismeret mindig is fontos volt a számomra, hisz az első és legfontosabb kérdései a szülőkről leszakadó, pubertásba lépő egyénnek, hogy “ki vagyok?”, “milyen vagyok?”, “mik a céljaim?”, “mi értelme a létezésemnek?”. Sokszor nem gondolkodunk el kellőképp a válaszokon, ha egyáltalán el is jutunk a kérdésig. Hiszem, hogy a sikeres – vagy inkább az önmagukkal és teljesítményükkel, életükkel elégedett emberek létük valamely szakaszában feltették maguknak e kérdéseket és ha nem is találtak rájuk megnyugtató, monolitikus válaszokat (hisz minden képlékeny, minden állandóság múlandó, csupán a változás az állandó), de közelebb kerültek önmaguk megismeréséhez általuk.

Érdekesség: más bloggerek így nyilatkoznak a Myers-Brigg teszteredményeikről:

0 hozzászólás

why-att 2014.12.30. - 22:54

Épp a napokban töltögettem ki ilyen teszteket, sokfélét kipróbáltam, rövidet, hosszút, magyart, angolt és mindent összevetve úgy tűnik, hogy magam is INFP vagyok. Már tervbe vettem egy blogbejegyzést ezzel kapcsolatban (is).
Egyébként példának okáért az öltözködéssel hasonlóképpen vagyok mint te, viszont a kritika, – bár nehéz elfogadni és időbe telik mire az ember megtanulja kezelni aztán ebből az elfogadásból iszonyú könnyű visszaesni – ha építő jellegű és nem sértő azért egész hasznos tud lenni.

Szabó Árpád 2014.12.31. - 10:01

Üdvözöllek az INFP-k klubjában! 🙂 Nagyon sokat lehet tanulni ezekből a tesztekből, nálunk a dolgozóban is többet töltünk ki időről időre, hogy mérjük a változásokat a személyiségünkben, de a Myers-Briggs tesztet az egyik legátfogóbbnak és legalaposabbnak vélem ezen a területen, főleg a 94 kérdéses verzió. Azt persze hozzá kell tenni, hogy csak annyira képes pontos képet mutatni a jelenlegi állapotról, amennyire őszintén a kitöltő hozzááll a teszthez. Sokszor torzulhat az eredmény, ha nem aszerint töltjük ki őket, hogy milyenek vagyunk, hanem hogy milyenek szeretnénk lenni. Az értékeket tehát ismerjük, csak még lehet nem jutottunk el odáig, hogy magunkévá tegyük őket. Ám ha ezen túl tudunk lendülni, akkor tényleg hasznos inputot szolgáltatnak a számunkra 🙂

Kocsis Barbara 2015.01.01. - 14:16

Sziasztok! Csatlakozhatom az INFP klubhoz? 😀 Pár hónapja megnéztem a Veszélyes vágy (Dangerous Method) című filmet és engem akkor kezdett el igazán érdekelni a pszichológia és hasonlók. Vettem ki könyvet, neten is kutatgattam, aztán így bukkantam rá én is erre a 94 kérdéses tesztre. Bevallom őszintén, hogy amiket eddig csináltam személyiségteszteket, azok nemigen győztek meg, de ez…ez már igen! Fura, de valóban magamra ismertem (persze nem mindenben, de nagyjából) 🙂

Szabó Árpád 2015.01.17. - 23:56

🙂 Hát hogyne!
A filmet felírtam magamnak, ha időm adódik rá, akkor mindenképp megnézem!

Annie404 2015.01.03. - 13:28

Én INFJ vagyok. : D elvileg a legritkább. A leírás szerint népesség 1%-a. Most nem lettem nyugodtabb. xD

(http://lelektanitipusok.net/sites/default/files/images/humor/infj/8.jpg) 😀

alexis 2015.01.17. - 15:43

Halihó 🙂
Nagyon érdekes volt olvasni az átfogó személyiség leírásod, ahogy azt a teszt is kimutatta, én szinte teljesen az ellentéted vagyok, ENFJ.

Szabó Árpád 2015.01.17. - 23:57

Örülök, hogy tetszett a teszt és hasznosnak vélted. Néha egyébként én is azt gondolom, hogy jobb lenne extrovertáltabbnak lenni.

alexis 2015.01.20. - 13:18

Mindnek megvan a maga előnye és hátránya… de ez legfőképp akkor igaz szerintem, ha nincsenek megfelelően “kordabán tartva” egyes tulajdonságok. Ez kicsit furcsán ill. durván hangozhat, de én saját példámból mondom ezt. Beleestem a gyakori ENFJ hibába, és annyira előtérbe helyeztem másokat, hogy elveszítettem a saját terveimet, vágyaimat… konkrétan az Én képem veszett homájba.

Szabó Árpád 2015.01.26. - 07:51

A személyiség tipológia valóban egy homályos tudományág (ha egyáltalán annak lehet tekinteni), de segíthet irányba állni, vagy jobban megismerni magunkat és itt a “jobban-on” van a hangsúly, mert mindazok mellé, hogy mindenki megkapja a saját négy betűjét még sokszor le kell ülni magunkkal a kanapéra és kicsit elbeszélgetni bizonyos dolgokról. És itt jön az, hogy figyelni kell magunkra is, lehet másokat előtérbe helyezni – pl. önzetlenségből – de ismerni kell a határokat.

rien 2015.11.28. - 13:18

Épp a napokban ástam bele magam újra a személyiségtesztelgetésbe. Az MBTI rendszerben mostanában inkább INFJ jön ki, semmint INFP. első ránézésre nem annyira furcsa, az ember csak legyintene, hogy csak az utolsó betű “billeg” (a százalékokat is figyelem). Azonban ha a kognitív funkciókat vizsgáljuk (ami tulajdonképpen az MBTI rendszer esszenciája), már fejtörést okoz, hogy valós változás megy-e épp végbe vagy sem. Persze közben belül érzem, hogy valami mocorog meg változik (igazából majdhogynem életünk végéig formálódunk), ennek több oka is van.

Na, mielőtt még regényt rittyentek ide, a lényeg, hogy mostanában eléggé beleástam magam a kognitív funkciókba, találtam egy erről (is) szóló youtube csatornát, ha érdekel, egész jó magyarázatokat tartalmaz: https://www.youtube.com/channel/UCmDcT_Pujk8vOcxk_IcnxtQ/videos

Közben elővettem az enneagramot is, tudom ajánlani. Ez a rendszer számomra határozottabb eredményeket ad, ha a fejem tetejére állok akkor sem jön ki más eredmény mint, hogy négyes vagyok ötös színezettel vagy ún. szárnnyal.

Ez is érdekes lehet

%d bloggers like this: