Memento mori #28.

írta Árpád
0 megtekintés

Minden ember számára van egy nap az évben, melyen megemlékezik saját halandóságáról, a múlt dolgairól, az útról melyet eddig megtett és az elképzelésekről, célokról melyek előtte vannak még, a beteljesítésre váró kötelességről. Az én napom az évben az ősz peremén jön el, mikor már fakulni látszanak a színek és fáradni kezd a fény ereje. Szeptember 11. 28 éves lettem és nehezen tudom eldönteni mi a helyes kifejezés amit elé biggyeszthetek nyugodt szível. “Még csak”, vagy “már” 28.

Már 28

Néha nagyon öregnek érzem magam, oly sok emléket adtak a lepergő esztendők és oly sok tudást, felismerést, néha még bizonyosságot is. Könyveket olvasok, filmeket nézek és azon kapom magam: előre ismerem fordulataikat a végkifejlet nem okoz meglepetést, minden dalt hallottam már egyszer, a regények szövegében csak a szavak sorrendje változik már.

Néha úgy érzékelem: olcsó korban élünk, az emberek, ideák, még a hit is kilóra megvehető. Már-már bibliai módon aljasnak tetszik a világ, mely ismét megérett a pusztulásra, persze lehet csak azért érzem így, mert túl sokat foglalkoztam az özönvízzel meg bárka metaforával egyrészt az Angels Egg kapcsán, másrészt meg az új Noé film (amit sokan ugyancsak hatásvadásznak tartottak) mögöttes tartalma okán. Persze széttárhatjuk karunkat és joggal kérdezhetjük: hát nem mindig is a “végidőket” éljük újra és újra, csak éppen a vég bekövetkezése nélkül, mint valami nevetséges szamszára?

Ha visszatekintek nem látok mást csak “szükséges” események sokaságát / mindegyikre szükség volt, hogy azzá váljak, aki vagyok és oda jussak ahol vagyok. A szükségessel kapcsolatban mindig elbizonytalanodom, mert fátyla alatt valami sejtésként motoszkál bennem egy másik kifejezés: “eleve elrendelt“. Erre nem szeretek gondolni, holott mennyire leegyszerűsítené a 28-at.

Még csak 28

Amikor két-három havonta hazalátogatok szülőfalumba, ahonnan sajátos felfogásom szerint mindig csak elfele lehet jönni, elcsodálkozom a múló időn. Elnézem a sok arcot, amit láttam sokkal fiatalabbnak és kevésbé aggódónak is egyszer, ugyanakkor elnézem a régi diófámat – mely már más tulajdonát képezi – mely mostanra a falusi utca ékévé vált, ágai mintha csak a felhők hasát cirógatnák, égi palota… Hát hol volt mindez húsz éve, ez a fa, meg a sok ág, levél, dió? A fa valahogy én is vagyok egy adott múlttal egy konkrét törzzsel, az idő múlásával meg egyre csak növekszem, évgyűrűim száma sokasodik mégis még számtalan dekád áll előttem.

Így nézve nem sok ez a 28 és még milyen sok lehet hátra, ha csak 60-70 éves koromig élnék is, ez még csak negyednyi időnek számít és tudásom, tapasztalatom egyre csak szaporodik! Mennyire lehetünk mohók: tudásra, szeretetre, hitre, bizonyosságra, bölcsességre és az ürességre?

Gyakorta gondolok arra reggelente, hogy minden csupa lehetőség, minden megtett lépés kicsit eltér az előzőtől, ahogy a következő is eltér ettől és tűz ébred bennem, kíváncsiság, vágyakozás, hogy lássam, mi van a holnap peremén túl, mi az, ami még eljöhet és amikor eljön, majd hogyan teszi, és azután mi lesz? Remélem ez a mindig újra ácsingózás még kitart újabb 28 éven keresztül.

Mellesleg 28

Ahogy a két aspektusát vizsgálom a “már és mégis csak alig elmúlt” időnek be kell látnom, hogy a 28-al azért is gyűlik meg a bajom, mert kicsit talán semmilyennek érzem. A 18 a törvény egyik oldaláról a másikra emel, mikor elnyeri valaki a saját áhított szabadságát a sóvárgás után, ám vele együtt a felelősség terhét is: innen már minden igazi, a játék habár folytatódik itt már paradicsomszósz helyett vér fog folyni és nem lehet visszacsinálni. A 18-on már túl régóta túl vagyunk. A 30 meg még viszonylag messze van és nem lehet tudni, hogy hol köszönt majd rám: talán ugyanitt, talán Szerbiában, talán Japánban, egy bizonyos: a 30 az  karakteres mert végképp férfivá rögzülünk saját életünk fényképén.

Addig is maradok alázattal, várakozón …. huszonnyolc.

Vannak pillanatok az ember életében, amikor (…) megérzi, hogy ettől a másodperctől fogva valami ezentúl másképpen lesz. Nem tudja mindig pontosan kikövetkeztetni, hogy az eljövendőben milyen mértékig, mennyire és hová vezetve befolyásolja elkövetkező napjait az a valami, de hogy olyan történt vele, ami miatt az a bizonyos “ezentúl másképpen” bekövetkezett, az kétségtelen.

0 hozzászólás

Rozamami 2014.09.15. - 09:50

Én nagyon szeretlek olvasni. Írj sokat.

Szabó Árpád 2014.09.16. - 06:13

Köszönöm, hogy olvas! 🙂

Ez is érdekes lehet

%d bloggers like this: