Kezdőlap » Kérdezni merni kell

Kérdezni merni kell

írta Árpád
245 megtekintések
stuffed funny fox with raised pawn with a caption: i hve a quston

Fél életünk afeletti aggodalmunkkal telik, hogy éppen ki és mit gondol rólunk. Arról, ahogy öltözünk, kinézünk, kivel vagyunk. Ennél is jobban foglalkoztat bennünket, hogy megnyilvánulásaink miként csapódnak le másokban. Gyakorta szorongunk egy-egy új élethelyzetben, főleg, ha kommunikálnunk kell. Mindenki szeretne szellemesnek és okosnak tűnni, ettől pedig magabiztosnak. A felfelé törekvés és öndefiniálás során megengedhetetlen az elbizonytalanodás mert gyengeséget sugároz.

Számomra az egyik ilyen rettegett – ki mit gondol – élethelyzet, amikor valaki valamit magyaráz és bármennyire is igyekszem, nem értem. Számtalan oka lehet: a mesélő számára egyértelmű dolgok számomra közel sem magától értetődőek, a másik fél feltételezi, hogy minden szükséges információnak birtokában vagyok a mondandója dekódolásához; esetleg rosszul magyaráz (nehezen leképezhető analógiát használ- ha használ), szakzsargonokkal halmoz el, vagy egész egyszerűen a téma túl komplex az egyszerű megértéshez. Lehet szimplán csak én, a befogadó fél kalandozok el, vagy a téma nem érdekel annyira, hogy jobban fókuszáljak. Egy biztos, a veszélyzóna közel van, amikor vissza kellene jelezni, hogy értettük, vagy ha lehetőség van kérdezni, akkor nem tesszük.

Számtalan helyzetben szorongtam a pillanattól, mikor tanújelét kellene adnom, hogy nekem aztán minden világos, hajrá, előre. És számtalanszor kerültem kínos helyzetbe, mert valamit nem jól, vagy félre értettem. “De hát miért nem kérdeztél?” – faggattak sokszor. Hát mert nem akartam hülyének tűnni! Mert ez a legalapvetőbb igazság: az ember kognitív kvalitásain esett csorbát pont annyira féli – ha nem jobban – mint pl. a testi adottságai miatti szégyent.

Pedig egyszerű: kérdezni kell, lehet, szabad, sőt, kötelező! mert hülye kérdés nincs. Jó, persze egy előadáson, lakógyűlésen, edzésen, mindenki más füle hallatára kérdezni, úgy, hogy közben mindenki rád néz, még egy könnyedebb lelkületű, lazább embernek is kihívás lehet, egy introvertáltabb személynek meg felér egy spanyolcsizmás kínzással. A tortán egyébként a cseresznye – tejszínhab, amikor több emberrel együtt jöttök rá, hogy az elhangzottak kínainak tűntek, de senki nem mer visszakérdezni, csak bámul, kicsit reménykedve, hogy valaki ugye majd megkérdezi. Ezek a pillanatok bennem külön feszültséget keltenek.

A magam részéről ezt a kérdéskört – sok beégés után – úgy kezelem, mint ez a kedves, gülüszemű, kitömött, csapzott rókakoma: humorral. A “Ha fél az ízeltlábúaktól, vegyen egy pókot!” bölcsességen felbuzdulva ahelyett, hogy megpróbálnám megúszni a dolgot inkább elébe megyek: én kérdezek elsőnek! Egyszerű és gyors módszer információk megszerzésére – ajánlom melegen. Egy kis kommunikációs leleményességgel még akár palástolhatjuk is értetlenkedésünket.

A kedvenc szófordulataim:

  • jól értem, hogy …. ?
  • nem biztos, hogy értem a …. ?
  • kissé zavaros nekem a …. ?
  • esetleg kifejtené, hogyan kell érteni, hogy … ?
  • lehet csak nekem, de nem teljesen világos, hogy … ?

De igazából kitömött, gülüszemű rókaként a legjobb hozzáállni ezekhez, feltenni a kis mancsunk és simán rákérdezni arra, ami igazán foglalkoztat. Megnyugtatok mindenkit, az életkor és a rutin előrehaladtával – ha kellő öniróniával és humorral kezeljük – egyre kevésbé lesz fontos a kérdés, hogy ki mit gondol. Csak legyen merészségünk kérdezni.

2 hozzászólás

Ginko 2022.12.22. - 13:41

Szerintem egy nagyon fontos témát dogbált fel. Való igaz, hogy rengetegen rettegünk kérdezni.

Nem tartom kizártnak, hogy a kérdezéstől való félelem még az iskolában ivódik belénk. Arra gondolok, hogy elég kifogni csak egyetlen tanárt, aki képes megszégyeníteni minket az egész osztály előtt, mert rá mertünk kérdezni valamire, ami talán neki egyértelmű, mire ő megkérdőjelezi a szellemi képességeinket mindenki füle hallatára és talán egy életre elmegy a kedvünk a kérdezéstől.

Gyerekaggyal egy ilyen megrázó élmény eredményeként levonjuk a végkövetkeztetést, hogy ha kérdezünk, akkor bizonyára buták vagyunk. Ami természetesen nem igaz, csak ez lesz a megélésünk, ami aztán szépen tanyát ver a tudattalanunkban, ahonnan szerencsésebb esetben talán sikerül kigyomlálni, de van, akinek örökre ott marad.

Válasz
Árpád 2022.12.26. - 00:39

Pontosan, a kulturális háttér és doktrínák mellett egy korai rossz élmény megpecsételheti valaki sorsát, így a kommunikációs startégiáit illetően is. Sőt, lehet meg is találtad az alapját annak, hogy honnan is ered ez a permanes iszony a kommunikációtól: az iskola szinte belénk égeti ezeket a reakciókat, hogy aki nem érti meg a tanárt plusz kérdések feltevése nélkül (nem mintha erre a mi korunkban a magyar oktatásban valaha is lett volna lehetőség – tisztelet a kivételnek) az eredendően buta és ki kell nevetni. Holott egyszerűen nevetséges elvárni (pedagógus végzettség ide vagy oda), hogy 30 éve korkülönbséget értelmileg nem lehet áthidalni anélkül, hogy stratégiai gondolkodásra és kérdésfelvetésre ne bíztatnánk a gyereket.

Válasz

Mit szólsz?

Kapcsolódó

%d bloggers like this: