Indokolatlan jókedv

írta Árpád
2 megtekintés
Figyelem! A bejegyzést több, mint egy éve publikálták, ezért annak tartalma elavult vagy irreleváns lehet.

Hiánypótló bejegyzés íródott a 444-en, melyben felhívják a figyelmet a hideg időben a várost elöntő kabátok feketeségére, ám sokszor megfeledkezünk a jellem feketeségéről. A magyar mentalitás egyébként is kesergő és bajváró, ezért el is várható, hogy ökölbe szorult arccal éljük mindennapjaink. Nem, nem kell, hogy egy születéstől halálig tartó orgazmusban éljük az életet, de a pozitív beállítódás, az apró örömök felkutatása és megélése gyógyító lehet és szükséges.

Nagyapám egyszerű ember volt, mégis valahol a vérzivataros XX. század minden búját és baját legyűrő titánként gondolok vissza rá. A II. világháborúban honvédként sorozták be és küldték a Don-kanyarhoz, ahonnan épp a vereség előtt két nappal máshová helyezték, de ez sem menthette meg az orosz hadifogságtól, és a gerincsérvtől. Évekkel később már a jugoszláv oldalon építtették vele a repülőteret Belgrád mellett. Ahogy visszatért az élet a régi kerékvágásba megnősült, ám hamar elvesztette a feleségét, egyedül nevelte fel és házasította ki két lányát. Emlékezete mégis életvidám emberként tartja számon, aki ösztönösen vonzotta maga köré a társaságot, pincérként mindig a rosszul menő kocsmák egymásra licitálva hívták dolgozni, mert ahol feltűnt érezhetően nőtt a forgalom és odaszoktak a falusiak. Végül a helyi nyugdíjas otthonban építette a közösséget és még karácsony napján is kitárta az ajtókat, hogy együtt lehessenek a magányos öregek.

Az indokolatlan jókedv és derűre való hajlam így hát félig genetikai, félig meg tapasztalati úton bontakozott ki bennem, hisz volt háziállatom nekem is a fekete kutyaként emlegetett depresszió. Anyámmal folytatott telefonbeszélgetésünk során meg is kaptam tőle, hogy “gabika” szintre emelkedtem. Gabika vagyis Gábor falum egy szellemi sérült embere, aki mindig mosolyog és mindenkinek köszön az utcán, de a gabika-életérzés a maga módján túllendít a legnehezebb periódusokon is.

Jó pár éve rögzült az indokolatlan jókedv, még mikor boltos voltam, hisz ha a kereskedő kedve jó, akkor a vásárló is nagyobb kedvvel, esetleg többet is vásárol. A mostani dolgozóban is vannak lejtmenetek, de pozitivitás ezen is túllendít, sőt már a hétköznapoknak is ad egy fajta színezetet a magánéletben. Legyen szó akár a kjúdó csapatban eltöltött közös időről a barátokkal, akár a haveri sörözésekről, vagy ha egyedül vagyok. Örülni egy apró gesztusnak egy idegentől, egy vasárnap délutáni utcaképnek, a puding csomómentességnek, és elnézőnek lenni a rossz filmek az unalmas könyvek, vagy a beázott cipő iránt. Valahogy apró dolgok ezek, mégis fontosak.

Ez is érdekes lehet