Beszálltam a japánba, mint Vágási Feri az internetbe

írta Árpád
0 megtekintés
Figyelem! A bejegyzést több, mint egy éve publikálták, ezért annak tartalma elavult vagy irreleváns lehet.

Dallamossága és egzotikussága kiemelte számomra a távol-keleti nyelvek közül a japánt. A szűnni nem akaró, szigetországi animációért és kultúráért való rajongásom okán még tíz éve elhatároztam: ha lehetőség kínálkozik rá, mindenképp vállalkoznék a nyelv elsajátítására. Legalább alap szinten. Legnagyobb örömömre végre eljött az ideje ennek is – lassan minden célom beteljesült, amit magam elé állítottam Budapestre költözésemkor. Gondolom így is van ez rendjén.

Gondolatok a nyelvtanulásról

Visszatérve a nyelvtanulásra, mindig úgy tekintettem rá, mint egy szándékos személyiség „hasításra”, aminek csak pozitív vonatkozásai vannak. Egyrészt kapunk egy nyelvtudást, vele együtt egy alternatív ént, aki alternatív módon fogja fel az őt körül vevő világot. Mire gondolok? Sokáig magyarul gondolkodtam, mikor szerbül beszéltem. A két nyelv rendszere viszont logikájában és kifejezésmódjában nagyon távol esett egymástól. Hiába jó a kiejtés ha a mondatépítésről ordít az idegen gondolkodásmód. Át kell állni a forrásnyelv logikájára, ezzel együtt pedig a lelkület, a dinamika, a szellem maga is megváltozik. Nagyon elterjedt, de alábecsült mágia a nyelvek általi alkímia.

A nyelvtanulás kicsit földhöz ragadtabb, tudományos aspektusa pedig a kifejezésmód színesedése, az agyi kapcsolatok egyre nagyobb változatossága. A kreativitásnak és a rendszerlátó képességnek külön jót tesz. Néha, esténként lefekvés előtt az általam ismert nyelveken sorolok azonos jelentésű szavakat, hogy egyrészt összekössem őket magamban, másrészt rácsodálkozzam a változatosságukra. Pl. a tél, szerbül: „zímá”, japánul: „fúju”, míg angolul ugye „winter”. Ugyanazt jelentik, mégis mennyire más a hangalakjuk. A kommunikáció gyönyörű dallamának hangjegyei ezek. 🙂

Vatasi va Arpad deszu. Jorosikü ongajsimaszu

Az animéken és a kultúrán túl a kyudo nagyon nagy húzóerőnek számított a japán nyelv irányába. Egyik társunk, Monyo-san már járt kezdő japánra – én meg jókat irigykedtem rá, és elhatároztam, hogy 2016 egyik kihívásaként tekintek a felzárkózásra. Mivel alóla tavaly kifogyott a csoport – van ilyen is, lekopnak a diákok motiváció híján – ezért elterveztük, hogy tavaszra megpróbáljuk együtt. Be is regisztrálunk a pénteken kezdődött tanfolyamra. A legnagyobb meglepetés akkor ért, mikor betoppantam a tanterembe, mert egy másik kyudos cimbi, Gábor-san már ott volt, pár perccel később pedig Tomi-sempai is megjelent. Teljesen felvillanyozódtam a ténytől, hogy a kyudós csapattársaimmal együtt tanulunk majd. Számunkra külön „hasznos” lesz a nyelvtudás elvégre úton-útfélen érintkezünk japán anyanyelvűekkel, akikkel legfeljebb angolul társaloghatunk. A japánok közismerten kevés idegen nyelvet beszélnek és a főiskolások, akiket a mesterünk hoz magával – mikor februárban Európába látogat – az angolt is igencsak törik.

És az írás?

No, hát igen. A japán nyelvtan – állítólag – nagyon könnyű, és logikájában nagyon hasonlít a magyarra, mert ragozó nyelv. Az írás viszont piszok nehéz. Eleve nekem, aki egy négyzetet sem tud tisztességesen papírra vetni, mert kezem finom motoros érzékenysége egyenlő egy légkalapács kecsességével. A billentyűzetre történő átszokás után meg ez is ment a kukába. Elmondom mi van: van grafit ceruzám, radírom, hegyezőm (errefelé asszem faragónak nevezik) meg füzetem. Kábé mint első általános iskolában, ülök és szenvedek, mint Krisztus a kereszten. Kaptuk is a pró tippet a tanárunktól, hogy mindenki vegyen magának francia kockás füzetet, mert könnyebb benne központozni az adott karaktereket, ha két egységbe írjuk őket. Ezúton is csókoltatom a Teszkót, ahol a legidiótább csíkozású füzetekből is van vagy öt fajta, de francia kockásból egyetlen egy típus. Tehát nem egyszerű az írás. Főleg ha még elmondom, hogy a japán nyelv három jelrendszert használ és persze kombinálva. A hiragana a japán udvarhölgyek írása volt (bármit le lehet vele írni, mert szótagoló írás), aztán ott vannak kandzsik, amik egyszerűsített kínai írásjegyek. Na ők már mókásabbak, mert van belőlük vagy 1945 db, amit be kéne fejből vágni és akkor kb. egy japán középiskolás szintjére kerülnénk. És végül a katakana, amit meg japán buddhista szerzetesek fejlesztettek ki azért, hogy a kínai szövegekben a sorok közé oda tudják írni a fonetikus kiejtést. Ez így testvérek között is kb. 2000 ákombákom. Szóval lesz mit elsajátítani, de ettől válik rohadt érdekessé, sőt izgalmassá ez a nyelv. A új jelek és szimbólumok valószínűleg teljesen újra fogják formálni a gondolkodási sémámat és várhatóan megváltoztatják a rálátásomat bizonyos dolgokra. És ez jó!

Szóval nyomás nyelvet tanulni!

0 hozzászólás

rien 2016.01.26. - 19:54

Gondoltam én is a japán elsajátítására, mert nekem is nagyon tetszik, ugyanakkor a koreaira is, mert egy koreai hagyományú zen közösségebe járok (hosszú sztori, majd megírom a blogban), ahol alkalomadtán koreaiak is megfordulnak.
Bár japán vonatkozásban ott van nekem a Shito Kai karate, de ott japán származású emberkével nem találkozom.

Szóval számomra nem utolsó szempont, hogy az adott nyelvet mennyire tudom alkalmazni valós helyzetekben, bár egy animét végig nézni/hallgatni japánul, mindenféle felirat nélkül, az se lenne semmi. 🙂

Amúgy középfokon vágom az angolt, egy ideje németül tanulok, ha azt is felhozom egy stabil szintre, akkor újra kezdeném az olaszt (amit anno gimiben kezdtem, mint második idegen nyelvet). Úgyhogy mindezek után desszertnek végül is jöhetne valami távol keleti ínyencség. 🙂

Kitartást a japánhoz és az írásjelekhez!

Árpád 2016.01.26. - 20:43

🙂 Köszönöm szépen, jó társasággal tanulok, úgyhogy ha valaki kétségbeesik, a többiek majd jól megnyugtatják 🙂
A németért elismerésem, tanultam általánosban 5 évet , de nem sok maradt meg, a hangzása kellemetlen a fülemnek, ettől függetlenül csak egy szavazattal maradt el az angol után anno, úgyhogy egy alternatív univerzumban éppen Kleinesoft Fenster Zehn operációs rendszerről írom ezeket a sorokat 🙂

A koreai zen sztorit várom a blogodon, mert érdekel ám!

A hasznos nyelvek listáját mindig a politika befolyásolja meg a világgazdaság. Most állítólag a kínai, orosz, angol és közel-keleti nyelvek vannak a toppon. Én abba mindig beleborzongok, hogy magyarul viszonylag nagyon kevesen beszélnek a Földön és néha eljátszadozom, a gondolattal, hogy milyen lenne, ha a magyar lenne az új angol és mindent értenénk a világon, bárhová is mennénk, az anyanyelvünkön próbálnának beszélgetni velünk ….

rien 2016.01.28. - 18:40

“Kleinesoft Fenster Zehn” ez nagyon fájt, már-már fizikailag.

Árpád 2016.01.29. - 06:29

🙂 Tudok én ha nagyon akarok!

Barb Tailor 2016.02.03. - 01:53

Én tavaly kezdtem el hollandul tanulni. Van az egyetemen idegen nyelvi lektorátus, és a mostani félévre hirdettek meg észt nyelvórákat is. Gondolkoztam rajta, hogy jelentkezem, aztán rájöttem, hogy egyelőre elég ez az egy is. Már kezd egész jól alakulni, de azt nézve, hogy jövő ilyenkor már neki kell állnom a szakdolgozatomnak (vagy teljesen hollandul, vagy pedig magyarul és mellé egy 10 oldalas holland összefoglaló), lesz még hová fejlődnöm! O.O

Barb Tailor 2016.02.03. - 01:54

Tavaly… 2014-ben. 😀 Huhh, repül az idő.

Árpád 2016.02.03. - 10:08

Wow, gratula! A holland és más északi nyelvek érdekesek, bár nem tudnám elképzelni, hogy valaha is beszélni tudjam. Nagyon ropogósnak érzem – bár lehet ez csak negatív diszkrimináció az IKEÁS bevásárlásokkor látott és tapasztalt svéd nyelvi tobzódásra és a tényre, hogy a termékek nevének 90%-át nem tudnám egy szuszra kimondani. A lényeg, hogy a gyömbéres karácsonyi kekszük a “Repparkaka”. Mikor ajándékba vittem suhanc kölköknek, akkor jókat röhögtek a nevén 🙂

Érdekes mód nekem Hollandia pl. egy sötét folt az Európa térképen a fejemben. Tényleg csak a tulipánok, gátak, szélmalmok, nyilvános bordélyházak és a “vidám” sütemények ugranak be róla. Elég gyalázat ez ahhoz képest, hogy augusztusban Amszterdamba kellene mennem dan vizsgát tenni. Mit érdemes még tudni a hollandokról?

Ez is érdekes lehet

%d bloggers like this: