Az ÉN legyőzése / az egyén stációi a felszabadulás felé

írta Árpád
0 megtekintés
Figyelem! A bejegyzést több, mint egy éve publikálták, ezért annak tartalma elavult vagy irreleváns lehet.

A küzdelem soha nem érhet véget. Ami rajtunk áll, az az, hogy döntünk, harcolni fogunk-e vagy sem. Én egyszer réges-régen a halált választottam. Aztán már annyira türelmetlen voltam és annyira kínzott a fájdalom, hogy siettetni kezdtem. Odáig is eljutottam: magam végzem be! A szél változott és valamire rá kellett döbbennem: az nem győzhet, aki megfutamodik. Talán tovább élhet, mint a harcos, aki elesik a csatamezőn, de legalább az ütközet dicsőségében, teljes pompájában, kivont karddal esik el. A menekülő élete végig bujdos, szégyenbe burkolózva és fájdalomba. Pedig oldalán ugyanúgy ott a kard. De az ellenség nem a másik had. Önmagunk ellenségei vagyunk és csak akkor győzhetünk ha saját magunk gyenge oldalát öljük meg, vesszük fejét megbánás nélkül.Sok embert ismerek, aki megrekedt és nem tud továbblépni. Legtöbbjük kényszermegoldásokhoz menekül, mint a drog, az elidegenedés, deviáns viselkedési formák, vagy csak egyszerűen bezárkózik saját világába és hagyja, hogy rányomják a bélyeget: depresszió. Legyőzhető, de nem könnyű. Vannak bizonyos állomások, melyeket meg kell járni. Kissé olyanok ezek, mint a pokol bugyrai, de szükségesek az épüléshez.

Vizsgálat / rádöbbenés
Ahhoz, hogy elinduljunk saját lelkünk útján, először is meg kell határoznunk hányadán is állunk önmagunkkal. Vannak dolgok amik nem mennek? Nehezen kezeljük a tömeget, az embereket, az érzelmi kapcsolatokat? Problémáink vannak az alkohollal, droggal, egyáltalán magunkkal? Igen válasz estén megtettük az első és legfontosabb lépést: beismerjük, hogy valami kurvára nincs rendben velünk.

Eltávolodás / szembefordulás
A megtett úton, mely a kárhozathoz vezet, meg kell állni és vissza kell tekinteni. Mindig a múltban keresendő a jelenlegi problémáink gyökere. Valami a tudat peremén, melyet lehet már rég el is temettünk. Valójában persze szó sincs valódi feldolgozásról. Egyszerűen ignoráltuk a problémát és nem sikerült levezetni megfelelően a belőle fakadó érzelmi töltetést, amely a jelenünkben okoz csinos kis kisüléseket. Ha behatároltuk a mérgező gócot, akkor jöhet annak megfigyelése és szétbontása

Félelmek / feloldás
A jelenlegi életünkben a problémáink manifesztációja minden esetben a félelem és szorongás révén jutnak kifejezésre – ezeket nyomjuk el oly kreatívan az önrombolás fegyvertárából válogatva: ki tűt, ki erényövet, ki poharat használ a félelemből fakadó fájdalom enyhítésére. Meg kell érteni a félelmünket. Ki kell tudnunk mondani mi az amitől menekülünk.

Fájdalom / elfogadás
Nincs mit szépíteni, jól elbántunk magunkkal. Mondják is (alátámasztom), hogy a lelki fájdalom sokkal szörnyűbb, mint a testi. Egyszerűen belülről rág szét, szétrohasztja és megmérgezi a jelent. Minden esetben a jövőtlenség érzetét kelti, úgy hogy csőlátásra kényszeríti áldozatát. A fájdalom keretéből ki kell törni. El kell fogadni a tényt, hogy a fájdalom életünk része volt, és ez ölt kis híján meg. És hogy ez a problémából fakad, melyet fel kell dolgozni.

Felelősök / felelősségek
Milyen megnyugtató lenne másokra mutogatni vádlón, hogy ez és ez a felelős, hogy ennyire nyomorult vagyok. Valóban az lenne, de ezzel nincs megoldva semmi, pláne, hogy ezzel csak egy újabb bűnbakot találnánk. A valódi tettes mindig mi magunk vagyunk. Senki más! Igenis én vagyok a hibás mindenért, hiába a körülmények és a többiek, végezetül én vagyok az oka, hogy hagytam magam!

Elhatározások / döntések
Miután kitisztul látásunk és végzünk az analízissel eljön a döntés pillanata, amikor is el kell gondolkodunk rajta, mihez kezdünk a megszerzett anyaggal. Vállalnunk kell a felelősséget magunkért. A helyes választás mindig a harc, sosem a megfutamodás. Ha valóban változtatni kívánunk saját sorsunkon, ha valóban ellene kívánunk menni a problémáknak, akkor le kell tisztázni magunkban, hogy bármi történjék is, küzdeni fogunk. Nincs apelláta. És soha ne hagyjuk befolyásolni magunkat mások által.

Van is erről egy helyes kis anekdota (emlékezetből írom, úgyhogy lehet csúsztatok kicsit de a lényeg szerintem lejön):

Tíz béka eldönti, hogy megmássza az Eiffel-tornyot.
Nagy tömeg gyűlik össze, akik kíváncsiak a különös kísérletre. Az emberek zúgolódnak: ez úgyis lehetetlen. Ilyen sok lépcsőt megmászni! – a torony első negyedénél visszafordul öt béka. Aztán megint becsmérlően visszhangozza a tömeg: ha most tovább mentek, akkor már olyan magasan lesztek, hogy nem lesz erőtök lejönni – erre visszafordul még három.
Végezetül már csak két béka marad és már csak tíz lépcsőfok válassza el őket a torony tetejétől – ismét a tömeg: – Minek mentek, tovább, úgysincs semmi értelme megmászni a tornyot. Az egésznek semmi értelme. – erre visszafordul az utolsó előtti béka is. Az utolsó viszont eléri a torony tetejét.
Csodálkoznak is az emberek, hogy micsoda béka ez. Nem semmi a kitartása meg az elhatározása és az ereje. Mindenképp meg kell ismerkednünk vele!
Csak mikor már szemtől szemben kérdezgetik az emberek a hős békát, jönnek rá, hogy a béka végig süket volt…

Elengedés / új kezdet
Mikor már untam sorba állni a depresszió elleni gyógyszeremért, fogtam magam és felpattantam a váróterem padjáról, majd kartonomat a nővérpultra dobtam. – Dehát, dehát kérem, még nem kapta meg a gyógyszerét! – nyílt titok volt, hogy huszonévesen éppen a legsötétebb periódusomat élem meg. Aztán visszafordultam és csak annyit mondtam: – Elég volt, nincs többé szükségem a gyógyszerekre, több időt nem adok ennek az egésznek!

Valóban így is tettem. Attól kezdve, hogy végigjártam ezeket a stációkat nem is tért vissza a halálvágyam. Nem gyűlöltem a múltam, a benne idáig elnyomott emlékeket, a benne szereplő embereket és legfőképp: végre nem gyűlöltem magam. Elfogadtam a múltam és mindent, és tanultam belőlük. A következő lépésként, pedig egy új kezdetet választottam. Erre mindenki képes, függetlenül a probléma súlyosságától.

A döntés mindig a mi kezünkben van. Az emberek mindig kételkednek magukban, de valójában hatalmas, gigászi erő rejlik bennük, melyet csak akkor szabadíthatnak fel, ha szembenéznek önmagukkal és lebontják saját falaikat. Onnantól kezdve a lehetőségek határtalanok és olyan messzire vihetnek el döntéseink és vágyaink amilyen messzire legvadabb álmunkban sem gondoltuk, hogy eljuthatunk.

Hozzászólások lezárva.

Ez is érdekes lehet