(2012.08.06.) Már azt hinné az ember, hogy mikor kiteszi a lábát hazulról ott majd megfagy az idő, meg az állapotok és ha visszatérünk egyszer, akkor nincs más dolgunk, mint megnyomni a „lejátszás” gombot az életünkön és minden folytatódik onnan, ahol abbamaradt. Bájosan naivak tudunk lenni és még magunknak sem valljuk be: számítottunk a szélirány változására országos és helyi szinten is. És ez a pálfordulás – mint ahogy azt előre sejtettük – újabb barázdákat szánt majd az egyszeri polgár homlokába… Köszönhető mindez annak az ágazatnak, melyhez valahogy mindenki ért, de senki sem érti – a politikának.
Itt nem működnek a klasszikus meseformulák: a jó elnyeri jutalmát, a gonosz pedig méltó büntetését, hisz egy hatalmas axióma tövében ül most Halász Judit, gitárján pedig sorra pattannak el a húrok, miközben bárgyú mosolyával igyekszik palástolni a tanácstalanságát: lövése sincs a mesefigurák diszpozíciójáról. Eközben dagad a botrány – Juliska kizárja Jancsikát a mézeskalácsházból. A farkas betör a malacokhoz és megeszi őket. Az analógiát mind értjük, csak nem igazán tudjuk elhinni. Ugyanez történik nagyobb léptékben is: a méz és vér földje elfordul Európától / eközben a kincstár kiürült, az aranygyapjúnak nyoma veszett. A bizonytalanság általános, de ez Mordor földjén már egész megszokott, lassan húsz éve tart az állapot: az ígéretek még mindig szépek, igazi varázslatokként lebegnek a karikázók feje fölött a választások idején. A kizsákmányolás újabb köre következik, megint?
De ez alkalommal talán észbe kap az egész mesetár minden figurája és végre rájönnek: fordíthatnak maguk is a történet menetén. Persze röhejesen hathat még csak a feltételezés is: síkra száll autonómiájáért Meseország… Pedig ez fog történni, mert a tündérek is besokallnak egyszer, ha állandóan kifosztják őket minden varázsporukból, Hófehérke is mód felett rühelli már a házimunkát (főleg a mosogatást – mindig kiszárad tőle a keze), meg az iszákos, perverz törpéket, Frodó meg irtózik az ékszerektől és már kibaszottul unja a mázsás aranygyűrű hurcolászását. Mindenki felébred egy nap és rájön, hogy a szerepe kényelmetlen, hátrányos / mindennapjaik pedig már csak katonás sorban történő csoszogássá váltak a pusztulás felé…
Egy próbát megér: hátra csavarni a krónikás kezét és magunk megírni saját mesénket, ha már ő ennyire balfasz, hogy húsz éve nem tudott jobbat kitalálni.