(2012.04.15.) Ebben is mekkora eget verő különbség van… A rongyok és szövetek címkéinek már-már vallásos imádata, a butikok aurájának figyelembe vétele, a vásárlóközönség összetétele, a eladók modora, az akciók gyakorisága és végezetül az árcédulák szemtelen pöffeszkedése – melyen (ó mily kedvesek is ) a környezők országok pénznemében is feltüntetik az árakat.
Be kell valljam, a divat sosem volt az én világom és már megszokássá vállt, hogy azt vesszük fel ami van, amire telik. Habár kicsiny porfészkünk nem egy bánáti homokbucka, melyre még a szél sem tér be pihenésképp, ám csak félúton vagyunk két nagy város között, végtére is lenne lehetőségünk egy-egy jobb darab beszerzésére, de a helyközi utazás ára túl nagy többletköltség, melyet nem vagyunk hajlandók a divat oltárán feláldozni. Érthető hozzáállás a napról napra élt létünkben tocsogva. Szembesülni vele, hogy a minden mindegy világán kívül létezik más is – valami ami félúton van a secon hand üzletek és a milánói divathét között… A márkák forgatagában stíluskavalkád, a jelmezek palettája széles, itt mindenki annak öltözik aminek akar – mégis érezhető némi keserűség az új ruhák szatyorba suhanása mögött, amit a Bocskor Bíborkáék oly jól megfogalmaztak a „Lány I-Poddal“ című dalukban:
Egy lány ipoddal ül a padon
lángol a napfény a kirakaton
üvegén ott van ő és a nagyvilág
ringó kosztümben idegenek
alkotnak úszó szigeteket
bámulnak a villamos után
fillérekből ragyogó nők egyruhás fiúk
álmaitól tönkrejárt a kopott nagykörút
a csillogás gagyi, semmi sem az ami
a szíved, a szíved kínai
a szív made in china