Budapesti Napló 19.:10+1 dolog, ami kishegyesiként megdöbbentett, mikor Budapestre költöztem

(2013.02.24.) Mindenki életében elérkezik a kritikus pont, amikor reális igény merül fel benne arra, hogy a feje tetejére állítsa a saját életét. Van aki új szerelembe kezd, új hobbit űz, lecseréli a ruhatárát, elválik és igen, van aki hozzám hasonlóan elköltözik, no nem csak a szomszéd utcára megy lakni, vagy két településsel arrébb, hanem az országhatár túloldalára, ott is lehetőleg kipécézve a fővárost. Budapest egy falusi fiatal szemszögéből maga a főnyeremény, módosítok: addig az, míg otthon a számítógép előtt ülve a Google fotók láttán csorog a nyála. A valóság kicsit színesebb, nem nélkülözve a sötétebb tónusokat sem. Íme pár számomra megdöbbentő tény:

1. Rohad a metró

Habár Attila kollégámmal a költözésem előtti télen kb. 40x megnéztük a híres kontroll című filmet, valahogy túl ledegradálónak tartottam ahogy a metró föld alatti világát mutatták be benne. Egyszer előzőleg jártam a Budapesti metróvonalon, igaz csak két állomást láttam belőle, a Keleti Pályaudvarnál lévőt és az Örs Vezér térit. Utólag aztán kiderült, hogy ezek a viszonylagosan modernebbnek ható megállók a piros kettes vonalán. A megdöbbenés nem volt kicsi, mikor az első hetekben újra a föld alatti vakondon kívántam utazni: a „piros metró” színe kék, de ez még hagyján lett volna azon tény fényében, hogy az alagutakban szinte porrá rohadt, rozsdás szerelvények közlekedtek. Sokszor morfondíroztam el magamban, hogy egy ilyenen mennyire biztonságos utazni és mi a legrosszabb szcenárió ami megtörténhet a gyanútlan utassal. Aztán erre is választ kaptam, mikor is a kék metró (alias 3-as) vonalán ingáztam a Corvin negyedtől a Határútig, másfél hónapon keresztül. Odacsukott a vadul csapódó ajtó, kigyulladt alattunk a szerelvény, volt amikor szimplán csak beragadtunk az alagútba és olyan is akadt, hogy pótló buszozni kellett, mert valaki a sínekre ugrott/esett/lökték.

2. Irreálisan drága minden

Ahogy az a falu tizenhárom boltja esetében megtanultuk, nem mindegy , hogy melyikben mit veszünk meg. Egyikben fertőzött tejet, másikban kakaóporral barnított „teljes kiörlésű” kenyeret, a szomszédtól meg lehetőleg trichinellás disznótorost. A város ezen a tényen annyit fordít, hogy itt 1300 bolt jöhet szóba, melyekben az árérték arány igen vegyes képet mutat. Van itt tejföl 30 dinárért és 100-ért is, míg az előbbit kínai melaninos tejporból varázsolják hozzáértő kezek savanykás tejkészítménnyé addig az utóbbi tulajdonképpen semmiben sem különbözik, legfeljebb, hogy Szulák Andrea székrekedésével hirdetik a tévében, ami valljuk be azért tényleg „szar” dolog. No de addig örüljünk míg csak Andi küzd vele. Az instant, fóliázott tálcás húsok, melyek elkészítésükkor könnyedén szabadulnak meg térfogatuk egyharmadától gőz formájában, ugyancsak roppant egészségesek lehetnek, az árukról nem is beszélve. Figyelem a „töpörtyűt” itt is aranyárban mérik – lehet megérne rá egy üzletágat is felhúzni, falun úgyis van elég disznó. Ilyen is olyan is.

Ami a ruhaneműt illeti: ha rossz kedvem van, elég betérni bármelyik világmárka butikjába, hogy rekeszizom bénulással körített röhögő görcsök közepette forduljak ki az ajtón, könnyes szemmel. 10 000 dinár egy farmerért? Someone? – na jó, amikor leárazás van, akkor ezeket is meg lehet kapni puszta 3000-ért, de attól tartok nem idén lesz mikor ilyet veszek.

3. A kajáért meg kell küzdeni

Ha olcsón akarunk kijönni kaja szempontjából Budapesten, akkor gyorsétteremben fogyasztunk ismeretlen alapanyagokból – na jó a PET palack nem is annyira ismeretlen – készült fogásokat. Ez addig jól működik, míg látóterünkbe be nem úszik egy háromszáz kilós hájfej ugyanazzal a menüvel a tálcáján, hogy sanyarú sorsunk jövőbeni cameója szemünk elé táruljon.

A költséghatékonyság és az ehetőség mérlegén csupán a kényelmen ejt csorbát a piacok és vásárcsarnokok létezése: igen, sok a nyugger, igen áthúzzák a kocsijukat a lábadon, igen neked mennek és igen, pofátlanok ha egy kiló olcsó, kukacos almáról van szó, de hé, akkor is itt lehet a legjobb cuccokat kapni. Ebből is az általam legkedveltebb a Lehel csarnok, ahol az átlag pesti polgár vásárol, szerényen és szemtelenül. Opció még a Tesco rohasztója is, azaz a lejárt termékek pultja, ahol néha igazi ínyencségeket is meg lehet kapni, bár rendszeresek az erőszakos összetűzések a rohadt káposztákat illetően, mégis megéri a harc.

4. Mindenki rohan

Egy faluban, ahol minden kalandos út (el kell menni tejért pl.) letudható harminc perc alatt (oda-vissza), addig ez Pesten laza egy órát is igénybe vehet, tehát nem árt szedni a lábunk. És szedik, de mindenki, munkába jövet menet, egyáltalán még álmában is jár a lábuk az embereknek. A rohanás és nyüzsgés megdöbbentő az álmos vidéki, hónaljszagú tunyaság után, ahol a piacon a két kiló krumpli megvásárlása legalább három órás, elnyújtott téblábolás. A közlekedés zajos és gyors. Vidámparkra költeni teljesen felesleges, elég felszállni egy menetre a Rákóczin közlekedő 7-es buszra, hogy három megállóval később véraláfutásoktól borítottan ugorjunk ki a mozgó járműből.

5. Felfedeztem a romkocsma intézményét

Ami kistérségben, faluban a normál kocsmai összképet jelenti enteriőr ügyileg (csupaszon lógó porcelán foglalat, hunyorgó sárgán pislogó Tesla égővel), az itt turistákat vonzó attrakcióként manifesztálódik a romkocsma intézménye által. Az elsők között van ezen a téren is a Szimpla, amely egy belvárosi száraz kapualjas lakóház teljes kapacitását kihasználva nőtt mára a felnőttek játszóterévé. Van itt minden, Szűz Mária kép a lépcsőfordulóban graffitik ölelésében, halászháló a plafonon, kábeldob, kisbicikli és pedálos moszkvics a falon, kád az udvaron. Az élő, lélegző néha hullámzó szemétkupac meghitt, dekadens és kortárs tébolyt kölcsönöz a helynek, mely ugyanúgy a turisták mint a helyiek Mekkája. Hasonló nyomvonalat követő szórakozóhelyek egyébként szép számmal akadnak a belvárosban, általában kreatívnál kreatívabb nevekkel: Szatyor, Patent, Spájz, Ellátó Kert, Fogas Ház, Kuplung, vagy éppen a Púder.

6. Programok a hét minden napján

Unatkozni nem nagyon lehet a nagyvárosokban. Ha már végigittunk minden romkocsmát és a kultúrának is megadtuk a magát: színházaztunk, múzeumoztunk eleget, akkor jöhetnek az alternatív szórakozási lehetőségek: zugkocsmákban wanabe együttesek zenéjére merenghetünk, kirakodóvásárokon fillérekért vehetünk a repülőgép turbinától Petőfi csontvázig szinte bármit, mehetünk falat mászni, vagy éppen ingyenes arabul tanulni mecsetekbe, beülhetünk egy drága sörre szinte bárhova és állhatunk sorba pizzáért a Király utcában. A Facebook ilyen téren jó barátunk, mert egyre másra kezdi feldobálni az helyi események listáját, melyből végeláthatatlanul szemezgethetünk kedvünkre valót. Hozzátenném, hogy bármely kishegyesi hétvégét ki lehet váltani egy budapesti hétköznap estével, csak legyen aki másnap felkel és melózni megy.

7. A pláza a világ közepe

Ezek a furcsa, a vásárlás szentségét és szellemi nagyságát hirdető monumentális mauzóleumok megtalálhatóak városszerte. Általában olyan élőlényekkel találkozhat az ember itt akik végül is itt is élnek. A plázában plázacicák és plázafiúk tengetik napjaikat reménytelen elszigeteltségben mégis trendin, várva, hogy mikor lesz leárazás a ruhaboltokban, mikor lesz akció a “mekiben”, vagy éppen mikor tart promóciót valamely márkás kozmetikumgyártó. Mindenki tartsa a távolságot ezektől az intézményektől, habár tagadhatatlan, hogy szinte bármelyikbe el lehet menni egy olcsó mozizásra, kajálásra, de csakis adhoc módon érdemes térdre ereszkedni az örökkön tündöklő butikok hamis csillogása előtt.

8. A férfi ruhadivat érthetetlen, hát még a női

Ha már pláza és város, akkor okvetlenül szót kell ejtsünk a divatról. Állítólag világvárosként itt is diktálják a divatot a tehetősebbek. Míg kistérségbe faluba el sem ér egy adott irányzat, oly gyorsan megy ki divatból, addig itt szezononként újul meg – és deformálódik mind jobban el az öltözködési morál, olyan szintekre süllyedve, ami a bohóckodás alsó határát súrolja. Igen, itt a színes gumicsizma a lányok lábán is lehet nagyon divatos, ahogy a fiúk hasig kivágott nyakú James Dean pólói is, melyből az S alatt is van méret, és akkor vagy nagyon trendi, ha beleférsz a zsebkendőnyi SX méretbe is. Engem legfeljebb halálom után elporlasztva lehet majd belegyömöszölni egy ilyenbe, szóval ez megmarad a „húddedivatosvagyokbeszzarokmagamtól” lényeknek. Ha olcsón szeretnék ruhát venni és a minőségre is ügyelünk, akkor kiváló választás a használt ruhák koronázatlan királyainál szétnézni hordani való után, pl. klasszikusan ilyen a Háda, melybe hétvégente túlélő túrákat szervezhetünk és vadul vethetjük be magunkat a vállfával folytatott hadviselés bugyraiba egy-egy jobb darabért.

9. Van olyan, hogy szar a sör

Szerbiában könnyű dolga van az embernek, vagy Jelen-t vagy Lav-ot iszik, és mikor elég részeg akkor lehet verekedni, hogy melyik sör a jobb. Ami otthon soha ne történt meg két liter folyékony kenyér elfogyasztása után, az itt két sör után simán előfordul, ez pedig a másnapi metilalkohol mérgezés. Megszokhatatlan érzés két napig másnaposnak lenni a szar söröktől, a minőségibb darabokat aranyárban mérik, tehát dönthetünk, hogy a pénztárcánk, vagy a májunk bánja-e az esti tivornyázást.

10. Fele királyságom egy albérletért

Budapesten nagyon nem egyszerű lakást találni. Mivel ide általában nem újgazdagokként érkezünk és veszünk villát a Rózsadombon, hanem csóróként munkát keresve a lakhatást egyedül az albérletek jelentik. Egy csótányos, csőtöréses, koszos falú garzon havonta minimum 35 000 jó magyar forint (kb. 100 euró) és ebben még nincs benne a rezsi és a közös költség (lakóházak lépcsőházainak rendben tartása és a szemét, kivivése és ilyenek). Tehát nem olcsó mulatság, arról nem is beszélve, hogy télen a fűtés okán a rezsi az egekbe szökik. A magas mennyezetű, galériás garzonokban persze lehet ügyeskedni egy rakás pokróccal szigetelve körbe a galéria alatti részt és hajszárítóval felmelegítve reménykedni, hogy nem fagynak le a lábujjaink reggelre. A lakótársasság intézménye erősen javallott kezdetekben, kollégiumi hangulat ide vagy oda.

+1 A munkakeresés nem leányálom

Azt hinné az egyszeri ember (ahogy nekem is voltak delejes illúzióim), hogy Budapestre érkezve már a pályaudvaron beléd karolnak a munkást kereső vállalatok HR-esei, de el kell oszlatnom a délibábot, legfeljebb egy fogatlan cigány asszony és egy bácás kurva ragad karon – és mind a kettő pénzt kér. Szóval nem árt előre felkészülve jönni, egyrészt három havi előzetes tartalékkal a túlélésre, másrészt felkészülve, hogy kezdetben igenis be kell ülni call centerekbe telefonálgatni, ahol WC-re sem nagyon illik kimenni a nyolc órád alatt, vagy elszegődni egy konstans égett olaj szagú gyorsétterembe hamburgerpogácsát sütögetni. Légy bármilyen tehetséges, időbe fog telni, míg megtalálod a helyed, míg a túlélésen kívül másra is tudsz majd költeni, míg egyáltalán megveted a lábad esetünkben Budapest kutyaszartól csúszós macskakövein. Semmi sem lehetetlen, csak erős akaraterő, önfegyelem és kitartás kell hozzá.

Szóval ennyi lenne a TOP10+1 budapesti WTF lista, mely idővel úgy hiszem bővülni fog, a tapasztalatok sokasodásának tükrében.

Kérdés: nektek milyen költözős, életet felborítós WTF momentumaitok voltak?