Budapesti Napló 18.: A szabadkai “jogurt” nyomában

írta Árpád
0 megtekintés
Figyelem! A bejegyzést több, mint egy éve publikálták, ezért annak tartalma elavult vagy irreleváns lehet.

(2013.01.09.) Akik elköltöztek Vajdaságból (Észak-Bácskából) és földgolyó bármely pontjára is vándoroltak, bizonyos, hogy szembe kerültek a világ legégetőbb problémájával, mely jóval túlmutat a hitelválságon és a túlnépesedésen. A joghurt! Igen kedves olvasók, a joghurt soha nem szűnő, kínzó dilemmája ez! Tudom, érthetetlen, de gyorsan elmagyarázom!

Szerbia, azon is belül Vajdaság észak-bácskai körzetének lakói számára az etnikai sokszínűség hol felemelő, hol letaglózó tényén túl akadt közös pont: a kvázi nemzeti ételünk (irónia, hogy ebből az albán a legjobb) a burek kizárólagosan egyetlen joghurttal élvezhető igazán, és nem is akármilyennel, hanem A joghurttal.Miközben ezen sorokat vésem, jövök rá, hogy nem igazán tudom leírni helyesen a tejtermék nevét, mert mi csak a szerb verziót ismertük, így: jogurt. A nyolcvanas-kilencvenes évek történelmi hullámzásai úgy hozták, hogy környékünkön egyetlen tejtermékeket előállító cég portékáját lehetett kapni, egészen az ezredfordulóig, mikor is ránk zúdult a kapitalista módi – mindenből sok félét és sokat és mindenhová. A szabadkai tejgyár alapvetően két terméket terített tartomány szerte: a piros fedeles tejfölt és a zöld fedeles joghurtot, mely vizuáléjához annak idején valaki leginkább a pitypang képét találta illeszkedőnek – mára egyébként az egész céget vele azonosítják és beépítették a brandbe.

Kisgyerekkoromból maradt meg bennem ez a furcsa emlékkép is a falu központjában a templom tövében terpeszkedő kis bódéról, a Kumeról. Szerbül ez ennyit tesz: Sógor! (vocativus felkiáltó módban), melynek tulajdonosa, hogy hogyse ugyancsak ezen a néven vált ismertté. A bódéjában nyáron gombócos fagyit és limonádét mért, a hideg beköszöntével meg téli fagyit, illetve burekot joghurttal. Onnan emlékszem még az egyik első csomagolásra: apró papírdobozban árusították, mely oldalán ott díszlettek a pitypangok. És akkor még a majonézhez hasonlóan ennek az ízvilága is idegen volt számomra.

Később már az iskolás évek alatt teljesen evidens volt, hogy kedden és pénteken Tóth féle burekot veszünk a kishegyesi “pijacon” és mellé a boltból a szabadkai joghurtot. Állaga leginkább folyékony mégis sűrű, íze pedig utánozhatatlan, kellemesen savanykás, a legkevésbé sem keserű. Ha egy életen át erre szocializálódik az ember kínálat hiányában – bár a nyugatiasodás betörése után sem szoktunk át másik márkára – valahogy az élete gasztronómiai szempontjából sarokpontot képzett.

*Mára egyébként a régió egyik legnagyobb gyártója és hát éppen a joghurtjuk kapta meg az ISO szabványt és az EU-ban történő terjesztés jogát (de nincs a magyar polcokon belőle). A termékpaletta kiszélesedett (indokolatlanul nagyra: egy teljes tejes pult megtölthető a termékeikkel- fitness ital, három fajta gyerekeknek szánt tej, immunerősítő joghurt és még ki tudja), remélve, hogy be tud törni majd a nemzetközi piacra. A vizuális megjelenés tudatosabb, markánsabb lett és jól megkülönbözteti a termék családokat egymástól.

Amikor külföldre költözik az ember, tudja , hogy sok megszokott dologról le kell mondania. Első körben a burekról, hisz itt csak páran csinálják (eddig két helyről tudok), az is minősíthetetlen – kénytelen az ember megtanulni otthon valamilyen formában reprodukálni azt. De a joghurt nemzetközisége éppen azt nem feltételezi, hogy bármely bevásárlóközpontba menjünk is be, a 100+1-es választék ellenére sem találunk még csak hasonlót sem. Érdekes élmény volt, hogy a magyar nyelv választékossága ellenére nem tudják megkülönböztetni a joghurtot a tarhótól, vagy aludt tejtől: és mind a kettő azonos néven fut: natúr ivójoghurt, a különbség csak a zsírtartalomban van. Ó és natúrság: van itt kérem kefirből ezeregyfajta, meg joghurtból is a gyümölcsöstől a csokison át a Jakupcsekesig minden, de a natúr az már szentségtörés. Mintha az egyszerű dolgoktól ódzkodnának a gyártók, ha már nem welness, meg csökkentet zsírtartalom, illetve bifidus lófasz, akkor az már a vevőnek nem elég egészséges és különleges…

No de visszatérve a joghurt problematikájára úgy vélem sikerült valami egész jó alternatívát találnom, amely mind állagra , mind ízre megfelelhet a pitypangos elhagyásától elvonási tünetekkel küzdőknek. Bagatell: Aldiban kapható, a Milfina cég által gyártott már már hányingert keltően divatos nevű “NewLifestyle” 0.1 százalékos zsírtartalommal. Ez valahogy fedi az elvárásokat amely a formai és tartalmi részét illeti a dolognak – nem ugyanaz, de mondhatom: 90 % közelében mozog.

Ettől azért még nem fogom leállítani a joghurt csempészetet a Szerb-Magyar határon.

 

Ez is érdekes lehet