Az animációs kultúra szinte egyidős a mozgóképpel és mechanikáját, működési elvét tekintve azonos is vele. Állóképek sorozata. A közvélekedésben sokáig az animáció és a mese közé elválaszthatatlan párhuzamot vontak, de a nyugati világon kívülről érkező, főleg keletről, Japánból származó animációs filmek – közismertebb nevükön animék – erre jól rácáfoltak a 80-as évektől egész napjainkig. Rengeteg animációs zsáner, iskola, stílus létezik, melyekkel megéri foglalkozni. Ebben a rovatban a számomra leginkább mérvadó japán animékkel foglalkozom.
A Nauszika a maga nemében egyedülálló animáció-technikai teljesítmény, másrészt örök érvényű igazságokat mond ki, főként az emberi kapzsiságról és halalomvágyról. És persze ismeretlentől való félelemről. A megértés hiánya haragot szül, háborút szít, melyben egymásra támad a magát oly intelligensnek, felvilágosultnak tartó emberiség, miközben tönkreteszi a környezetét.