Kultúra

Az Előkelő (Nobl) – amennyire a szöveg és klip enged következtetni – egy felső középosztálybeli, belgrádi nő szemszögéből mutatja be az életközépi válságot, amely során párhuzamot von az öregedéssel, elmúlással, bomlással, különöseképpen saját testére vonatkozóan (hisz a test évtizedeit éljük, az örök fiatalság kultuszáét) és az emlékezetével, amelyben még ott fénylik a szocialista szövetségi Jugoszlávia iránti nosztalgia és a saját kihagyott lehetőségei feletti kesergés

A világ nagyot fordult velünk az utóbbi 2-3 évben és lassan minden kisebb társadalmi “buborékot” – mert, hogy ez volt az idei téma is – bekebelez, egymásnak nyom,végül kipukkaszt a valóság.

Egyébként az is érdekes párhuzam a már korábban említett Rágóval, hogy itt is a spirituális kiüresedés és vallási értelemben vett fogyasztói társadalom kerül pellengérre. A horoszkóp-marketing, a női magazin bugyutaság azonos szinten mozog a nagyobb hitbéli válságokkal. Mintha már hinni is valamiben, csak úgy lennénk képesek, hogy lájkokat várunk értük és ha változik a trend, akkor könnyen dobjuk sutba az egyik világnézetet a másikért, spórolva a felfogásbéli fejlődésen.

Az idei Eurovízión dobbantott nagyot a Konstrakta névre hallgató, szerb formáció, a meglehetősen érdekesre sikerült In Coprore Sano című dalukkal, melyben többek között Meghan Markel hajával is foglalkoznak, ahogy a szerbia művészek egészségügyi biztosításának hiányával is. Először teljesen érthetetlen volt a koncepció, aztán lassan ráérez az ember. A kortárs őrületre, a nagyon fura, érdekes szövegekre, és a melléjük készülő klipekkel, melyek sokszor komoly társadalomkritikát rejtenek.

A Nauszika a maga nemében egyedülálló animáció-technikai teljesítmény, másrészt örök érvényű igazságokat mond ki, főként az emberi kapzsiságról és halalomvágyról. És persze ismeretlentől való félelemről. A megértés hiánya haragot szül, háborút szít, melyben egymásra támad a magát oly intelligensnek, felvilágosultnak tartó emberiség, miközben tönkreteszi a környezetét.

Az Arietty történetének alapjául az angol gyermekirodalom híres darabja, Mary Northon által írt, 1952-es  Borrowers (Kölcsönvevők; Csenő manók) szolgál. A kölcsönvevő manók apró, kis emberszabású lények, akik az emberektől csennek el időről-időre a túlélésükhöz nélkülözhetetlen dolgokat. Tehát ezek az aprócska tárgyak, amiket elvesztünk, valójában nem válnak köddé, hanem ezek a manók lovasítják meg őket.  

A giccs, járjunk bárhol is a világban, mindenhol ott van. Ezen, a szegények és a gazdagok között tátongó szakadék fölé kifeszített pontonhídon pedig szabadon közlekedhet a kisstílűség és az ízléstelenség. A giccs tulajdonképpen a sznob elit felé, a felkapaszkodott suttyók közösen feltartott középső ujja. A kvantitás ünnepe a kvalitás felett. Nincs ez másképp Jon M. Chu 2018-as „romantikus vígjátékában”, a Crazy Rich Asians-ban sem, mely a legelcsépeltebb panelekből épít „ázsiai” hátteret a „Micsoda nő + Hamupipőke” fuzionált toposza mögé.

Az Anyátlanok lassan építi fel az ívét, néhol hosszúnak érződhet, ugyanakkor pont a lassú hömpölygés teszi életszerűvé. Az évszakok váltakozásával a gyerekek viselkedésének, kinézetének, ruházatának változása, mint szimbólum ül a film történetén. Megrázó, főleg az utolsó fél óra tud nagyon megerőltető lenni lelkileg.

A „A Dark Song” kétségkívül egy 2016-2017 egyik legegyedibb és sajnálatos módon a mainstreamtől távolra gurult gyöngyszem, mely émelyítő sötétségével és fojtogató hangulatával telepedik rá a néző mellkasára. A film során egy gyászoló anya lassú süllyedését követhetjük nyomon egy okkultista asszisztálásával.

A Poltergeist még manapság is megállja a helyét a rémfilmek szapora táborában és az elmúlt több, mint 30 év sem tudta megfosztani a sajátos atmoszférájától. Kiadása idején átélhető horrorfilm volt, mára már inkább az amerikai nosztalgia szekcióba ajánlható bátran.

Az Equilibrium fő témája Preston lassú érzelmi ébredése, a rezsim eszközeinek, sőt céljának megkérdőjelezése. Az események eszkalálódásával pedig olyan messzire megy, ahonnan már nincs visszaút, maga is érzésbűnözővé válik és kétségbeesetten igyekszik megérteni azokat az érzéseket, melyek kiirtására felesküdött.

Harminc évvel később a Settman lányok (Noomi Rapace) egy jól menő bank alkalmazottjaként dolgoznak és próbálják egyengetni ügyes-bajos életüket. Ám egy nap eltűnik Hétfő.