A blog legszemélyesebb kategóriája, amelyen belül igazán egoblogszerű lesz ez az egoblog. Érzetek, érzések, érzelmek, események és történések.
A Gellért-hez baktattam és élveztem a fájdalmat a lábikrámban, meg a combomban, ahogy hegymenetben szedtem a lépcsőfokokat. Kicsit jó is ez …
Kopogott a szomszéd, hogy névnapot köszöntsön. Ez is ilyen helyi szokás lehet errefelé. A megléte majdnem olyan érthetetlen, mint a hiánya. Eltűnődve, kissé elképedve néztem japánnyelv tanárom közlése után, hogy a szigetországban, sőt úgy a világ nagyobb részén nincs is névnap. Mert az ilyen kereszt…
Felénk így hívták és bolondultak érte a háziasszonyok. Manapság mikroszálas törlő vagy mi. Nem szeretem, mert a finom bolyhai irritálóan beleakadnak a körmöm szélén elálló száraz bőr csücsökbe. Nem tudom jobban megfogalmazni, de aki férfi és ugyanilyen száraz a kezén a bőr (pedig én csak klimpírozok…
Most állandóan híreket olvasok, tudósításokat nézek. Azt hiszem valahol ez is jelzi: most már igazán felnőttem, jogom van nekem is rettegni a járványtól, amely az egész világot térde kényszeríti. Ugyanakkor el kell ismernem, napról napra kevésbé szorongok….
Dallamossága és egzotikussága kiemelte számomra a távol-keleti nyelvek közül a japánt. A szűnni nem akaró, szigetországi animációért és kultúráért való rajongásom okán még tíz éve elhatároztam: ha lehetőség kínálkozik rá, mindenképp vállalkoznék a nyelv elsajátítására. Legalább alap szinten. Legnagy…
A múltkor a Wesselényin egy magát vidéki pásztornak kiadó figura állított meg és szeretett volna egy kis aprót guberálni azzal, hogy a nevemet egy sokat látott papírlapra filccel leírja, vagyis „legrefitizi”. Nagyon szimpatikus, remek beszédkészségű, fővárosi akcentusú, jóravaló embernek tűnt. Mégse…
December, az Álom Havának is nevezett tizenkettedik hónap. Rézsútos, hunyorgó gyertyafénnyel fest hosszú árnyakat az elmúlt év kusza domborművekkel díszített paravánjára. Mögötte az elmúló idő, a lepergett év kezd neki vetkőzni: virágillatú felöltőjét a szék támlájára terítve, a forróságtól fakult i…
Egy alkalommal egy asztaltársaságban iszogattam és azon kaptam magam, hogy képtelen vagyok kapcsolódni. Ritka élmény ez, még ha negatív is. Jó beleérző képességem és az általános világlátásom okán – sokféle érdeklődés, állandó kíváncsiság – beszédtémám szinte mindig van, habár a véleményem egy ideje…
Mikor tíz perc múlva még mindig ugyanazzal gyermeki hévvel szórtam a fűszert, mint amivel vélhetőleg az ember először két lábra áll, vagy beszélni kezd, belém hasított a felismerés: mennyire szegények is vagyunk bizonyos tekintetben! Nem anyagilag, vagy szellemileg, sőt még lelkileg sem. Csupán egys…
Ismerősök győzködnek, ugyan írjam meg ezt vagy azt a történetet, mikor valamely szűkebb körben anekdotázok az életemről, fiatal koromról és a faluról, ahol éltem. Gyakran viaskodom magammal hasztalan, mert már első betű leütésénél azon morfondírozok, vajon kit sértek most meg és milyen új, eddig ism…
Mikor egy halálhír utolér bennünket, főként olyané, akivel mi magunk is kezet ráztunk az mindig olyan, mintha egy franciakulcsot hajítana valaki a mindennapok fogaskerekei közé. Ilyenkor csak nézem a céges levelezésem meg a kimutatások és a színes sorok jelentéktelen pocsolyává olvadnak össze; félő …
Mielőtt nekiültem volna megírni a posztot az autodidakta jelenségről magam is végigpásztáztam az interneten fellelhető tartalmat az öntanítás jelenségével kapcsolatban. Az érdekelt elsősorban, hogy mennyire gyakran fordul elő és hogy milyen okokra vezethető vissza, hogy valaki nem az iskolapadba ülv…