Tag Archives: horror

Inside (2016)

Képzeljünk el egy sötét és komplex történetet, több órás játékmenettel! Dialógus nélkül. Biztos információk és  kapaszkodók nélkül. Az Inside pont ilyen. A méltán híres Limbo készítői második játékukban a szereplők helyett a környezet és a szituációk kommunikálnak a játékossal. Tagadhatatlan a kapcsolat az előddel, de

Stranger Things

Az Y-generáció tagjaként az Stranger Things hangulata olyan mértékben magával ragadott, hogy két éjszaka alatt lenyomtam az egész sorozatot. A 80-as évek legemlékezetesebb celluloid termését őrölték porrá, hogy felszippantva azt a gyanútlan sorozatrajongó teljesen fejre álljon. Aki kicsit is követte az időszak ikonikus sorozatait, rajongott

Flatliners / Egyenesen át (1990)

A Flatliners többek között azért is meghatározó élmény a számomra mert gyerekkoromban kb. harmincszor láttam, mivel a szomszéd Cuci néniék (ezt a nevet máig sem értem) házi videó tékájának (annak az öt kazettának) kiemelt tagja volt, melyet sejtésem szerint ők maguk sem láttak, csak ott

Final Destination 2. / Végső Állomás 2. (2003)

A megjelenés évében volt szerencsém ehhez a kivételesen jól sikerült folytatáshoz. A Final Destination 2 egy nagyon béna sequel is lehetne, ehhez képest a Végső Állomás franchise talán legjobb darabjává avanzsálódott. Két okból kifolyólag: az ötletes halálesetek és a partvonalra szánt Ali Larter karaktere miatt. Az első részt

The Devil’s Advocate / Az Ördög Ügyvédje (1997)

Tinédzserkorom emlékezetes darabja a zseniális Al Pacino és az akkor még hamvas Keanu Reeves főszereplésével készült Devil’s Advocate-ot, vagyis az Ördög Ügyvédjét. Megjelenésekor az ezredforduló korhangulatához jól illeszkedett a téma.Végtére vártuk a kárhozatot, meg a második eljövetelt is a millennium év egyéb misztériumai mellett. Az

Candyman / Kampókéz (1992)

Tizenkét évesen láttam először az egyedi történeteivel házaló Clive Barker novellájából készült Candyman – magyarul Kampókéz – cím filmet. Már akkor felfigyeltem e horror-klasszikus nyomasztó atmoszférájára. A főcímben Philip Glass komor orgonajátékára a késő őszi (vagy téli) Chicago egyhangú autóútjaival teleszőtt felülnézetes városképe fölött pásztázó