Tag Archives: blogoszféra

Az átlag magyar blogger 2014-ben

Egy küzdelmes decemberi hónap után vére befejeződött a kitöltések befogadása és a Magyar Blogoszféra Felmérés 2014 saját kútfőből jött ötletének (itt lehet olvasni a kezdetekről) megvalósításában átadta helyét a várakozás az aktív munkának. Hogy mennyi idő is elkészíteni egy ilyen összetett elemzést az általában attól

Egy felmérés ötletéről, visszhangjáról és jelenlegi státuszáról

December 1-én hajnalban indítottuk el a magyar blogoszféra felmérését célzó kérdőívezést. Azóta folyamatosan figyelem a kitöltéseket a Google Form-ban és a kitöltések számának növekedésével egyre több érdekes adatra derül fény, így nem leplezett izgalommal várom az elemzés kezdetét. Miért indítottuk el a felmérést? Az Árpádblog indulása

Magyar Blogoszféra Felmérés 2014!

A világ leghíresebb és legnagyobb blogfigyelője a Technorati évente felméri az angol nyelvterületen tevékenykedő blogoszférát, az összetett felmérés eredményéről pedig elemzéseket és jelentéseket készít. Régebben ez volt a “State of blogosphere …” dokumentum, míg mára “Digital Influence Report” lett belőle – igaz ez inkább a digitális márkákkal

A blogoszféra és a kreatív írás kapcsolata

A dolgozóban bő egy hete tartottam prezentációt a blogoszféra és a kreatív írás kapcsolatáról, blog történelemről és bloggerekről. Ezúton teszem közzé az ott használt Prezi.com-os prezentációmat, melyet szabadon fel lehet használni, tovább alakítani vagy éppen átdolgozni. Ami mér érdekes lehet, hogy Barok Eszter és Sándor

Blogpajzs tartalomlopás ellen!

A tartalomlopás kicsit olyan, mint a hüvelygomba vagy aranyér, sokakat érint, mégsem beszélünk róla eleget. A napokban keresett meg egy olvasóm és levélben panaszolta el, hogy saját blogján közzétett tartalmát módosítás nélkül átvette valaki más, majd a saját nevében posztolta, ami pedig még dühítőbb, hogy

Blogmustra 2014 – január

A magyar blogoszféra 2013-ban is gyarapodott, egyre többen kaptak kedvet a blogoláshoz, ami összességében tekintve igen jó dolog. A jelenség több komponensnek köszönhető: egyrészt egyre több háztartásban ott az internet böngészési lehetőség, másrészről az internetképes eszközök piaca, mint a szilveszteri virsli, állandó dagadásban van. A