All posts by Árpád

Bounen no Xamdou / Xam’d: Elveszett Emlékek (2008)

A Bounen no Xamdou egy igazán pofásra sikeredett sorozat, mely rengeteg pozitívuma ellenére is némi kívánnivalót hagy maga után. Elsősorban nem képez kivételt azon szériák alól, melyek animáció és igényesség tekintetében az első két részre korlátozzák a profizmust, melyet sokat látott anime kedvelőként szívesen vettem

Vakság

José Saramago azonos című könyvét végre letudhatom a kötelező olvasmányok közül. Kötelező ugye, mert megvettem. Töredelmesen bevallom, hogy a belőle készült film hatására kezdtem túrni a Westbook ajánlatainak listáján, melyen rá is akadtam. Igazság szerint már lassan egy éve a birtokomban van, és ugyanennyi ideje

Natsume Yuujinchou / Barátok könyve (2008)

Mivel a nyári szezon nem igazán bővelkedik különlegességekben (még csak szórakoztató mértékben sem), ezért kénytelen voltam anime szinten kicsit vissza nyúlni az előző évek terméséből szemezgetve és akkor akadtam rá az Anime Addicts-on éppen fordítás alatt álló, 2008-as sorozatra, amely így az első rész után

Robin Cook: Műhiba

Szeretek antikvárius könyveket venni, mert nagyon jó cuccokra lel az egyszeri olvasó a turkálás közben, annak ellenére, hogy egy piaci kiárusításra nem lehet határozott elképzelésekkel kimenni, hisz itt nincsenek részlegek és bestseller polc sem, hanem egy felnyitott bőröndben kell könyékig matatni, hogy ráakadjunk véletlenül valami

Kuragehime / Medúza Hercegnő (2011)

Habár idáig nem láttam még igazi *josei kategóriába eső alkotásokat az évszakonként megújuló japán animációs filmgyártás berkeiből, a Medúzahercegnő (Jellyfish Princess – Kuragehime) mégis az irányvonal kellemes és igen kedves képviselője. Amitől nagyon kellemes és szerethető, az egyértelműen a humor és a helyzetkomikumok. Egy pillanatra